|
|
MARTONYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA |
2009. október 15., csütörtök 18:30 |
Martonyiban járt a BAZ megyei cigányvajda Lakatos Attila |
|
2009.október 15-én Vécsei
István Martonyi község polgármestere meghívására a településre látogatott a BAZ
megyei cigányvajda Lakatos Attila. A fórumon főleg a település cigány
származású lakosai vettek részt, több mint százan. Lakatos Attila a jelen lévőknek a cigányság
mai helyzetéről beszélt, majd felhívta a figyelmet arra, hogy a cigány
származású emberek, ne csak a jogaikat ismerjék, hanem a kötelességeiket is.
Amint elmondta, a cigányságnak most mindent el kell követnie annak érdekében, hogy
az emberekben kialakult rossz véleményt, előítéletet megváltoztassák, és ez
csak tisztességes munkával, tanulással és viselkedéssel érhető el.
Többek közt beszélt
arról, hogy a szülő felügyeletet, otthon kell gyakorolni és nem az iskolában.
Otthon kell többször a gyermeket számon kérni a napi feladatokról és szigorúan
megkövetelni, hogy járjanak iskolában, mert a jövő építése tanulás nélkül nem
létezik.
Óvva intett mindenkit
attól, hogy bűnöző életvitelt folytassanak, mert annak a vége a börtön lesz,
elmondta így is nagyon sok cigányszármazású ember van fogva, ami nem jó a
családoknak és nem jó a tisztességes cigányoknak, hiszen egy megítélés alá
veszik az emberek a cigányokat. Kérte, hogy kerüljék a testi épség elleni
támadásokat és a vagyoni jellegű bűncselekményeket, még akkor, ha úgy látszik nincs
más megoldás.
Kérte figyeljenek
egymásra és tartsák vissza azokat az embereket, akik a törvényeket nem akarják
tisztelni.
A jövőre nézve
feladatának tekinti olyan hiteles cigányvezetők pozícióba való állítását, akik
a cigányság helyzetét reálisan látják és cselekedetük is a cigányság és nem a
saját érdekükben történik.
Megbiztatta a
jelenlévőket, hogy a jövő évben olyan pályázatok beadását tervezik, amelyek
munkát biztosítanak a cigányoknak. A településen, Martonyiban végzett munkát
megköszönve vastaps közepette távozott a fórumról és közben ígéretet tett arra, hogy saját
költségén egy buszt biztosít az önkormányzat részére, amivel a jól dolgozók
jutalma egy Szlovákiai kirándulás lesz, ahol bár a határ csak 40 km-re van még
sokan nem jártak. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Belügyminisztérium
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
|
|
|
|
|
|
|
|
|