Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2010. szeptember 2. csütörtök
Hírek témák szerint

JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2010. március 29., hétfő 13:21

Megengedték a vízcsapot
Jánossomorja Város Önkormányzata 2010. február 4-én tartotta a KEOP-1.3.0/2F/09-2009-0005 számú, „Jánossomorja veszélyeztetett ivóvízbázis kiváltása” című pályázat projektnyitó rendezvényt, ahol Dr. Kurunczi Károly polgármester a megvalósításban közreműködők és a megjelent érdeklődők jelenlétében ismertette az Európai Unió támogatásával megvalósuló beruházás főbb elemeit. Ezzel a beruházás – hosszú előkészítés után a megvalósítás szakaszába lépett.

I. Előzmények

A sérülékeny vízbázisok biztonságba helyezésére irányuló program keretében a 90’-es évek második felében elkészült a jánossomorjai vízbázis állapotértékelése. Az állapotértékelés a következőket állapította meg: „A Jánossomorjai vízbázis védelmét leginkább veszélyeztető anyag az egész térségben található magas nitrát tartalom. A vízbázist ezzel a szennyezéssel szemben nem lehet megvédeni.” Ezért Jánossomorja bekerült az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről szóló 201/2001. (X.25.) Korm. rendelet 6. sz. mellékletébe, mint határértéket meghaladó ammónium koncentrációjú vízzel rendelkező település. A rendelet teljesítendő feladatként szabja meg a határértékek betartását, ezért vált szükségessé a vízbázis kiváltása. Azt követően kerültek kidolgozásra a vízbázis kiváltására vonatkozó tervek, majd a tervek engedélyeztetésére került sor. A legnehezebb feladatnak a beruházáshoz megvalósításához szükséges források megtalálása ígérkezett. De végül ez is sikerült a Környezet és Energia Operatív Program keretében: Jánossomorja Város Önkormányzata kétfordulós eljárás keretében először 2008-ban a pályázat előkészítésre nyert 6 millió forintos támogatást, majd 2009-ben már a megvalósításra is.

II. A projekt

Az Észak-dunántúli Területi Vízgazdálkodási Tanács Győr-Moson-Sopron megyei Szakmai Bizottságának egyhangú döntésének megfelelően a pályázatban, mint legelőnyösebb változat a mosonmagyaróvári vízellátó rendszerre történő csatlakozás került benyújtásra. A tervek szerint 6200 m vezeték lefektetésére, nyomásfokozó gépházak, térszíni tározók kialakítására és az ehhez kapcsolódó vezérléstechnika kiépítésre kerül sor a beruházás során.
A benyújtott pályázatot a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Fejlesztési Igazgatósága értékelte és támogatásra érdemesnek találta. A projekthez a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség az Európai Unió támogatásával a Kohéziós Alap társfinanszírózásával 222.642.572,- Ft nyújt, ami várhatóan a beruházás 87,5%-a.
2010. január 27-én került sor a Swietelsky Magyarország Kft-vel – mint közbeszerzési eljárással kiválasztott vállalkozóval – az építési munkák elvégzésére vonatkozó szerződés aláírására. 2010. február 4-én az Önkormányzat átadta a munkaterületet a vállalkozó részére. Így a hosszú előkészítés után végre a kivitelezés kezdete is belátható közelségbe került.   
 
III. A beruházás várható befejezése, eredmények

A Fejlesztési Igazgatóság és az Önkormányzat között létrejött Támogatási Szerződése szerint a megvalósítási munkák befejezésének időpontja 2010. decembere, a Swietelsky Magyarország Kft-vel megkötött vállalkozói szerződés értelmében a kivitelezés teljesítési határideje 2010. augusztus 30. napja.  A fejlesztés segítségével, az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával a hatályos jogszabályi követelményeknek mindenben megfelelő, egészséges ivóvízhez juthat a helyi lakosság.
Vissza

Küldje tovább ismerősének


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Megjelent az ÖNkormányzat legújabb száma
2010. augusztus 18., szerda 17:12
Régi időkről és a Strathelyzetről

Szokatlan címlappal jelent meg az ÖNkormányzat legúja...
A Polgármester Akadémia évzáró ünnepsége a Ménesi úton lesz
2010. július 28., szerda 14:32
A tíz hónapos képzést 58 polgármester és 4 alpolgármester végezte el. A programban valamennyi meg...
Helyesbítés
2010. július 23., péntek 11:40
Toboz Gyula Bódvalenke egykori polgármestere az idei évben a Magyar Polgármesterek VIII. világtal...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  MTI Zrt. 2009  © Minden jog fenntartva.