Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2011. szeptember 30., péntek 09:11

Kassa és Miskolc jó kapcsolata
Kassa főpolgármesterének meghívására Dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere és Pfliegler Péter, Miskolc alpolgármestere a Kelet-Szlovákiai fővárosban folytatott megbeszélést Kassa főpolgármesterével, alpolgármestereivel és Magyarország augusztus 15-én kinevezett kassai főkonzuljával a múlt hétvégén.

A megbeszélésen szó volt a két város közös projektjeiről, valamint arról a Miskolc és Kassa közötti partnerségről, amikor 2013-ban Marseilles mellett Kassa viseli majd az Európa Kulturális Fővárosa címet. Miskolc kiemelt figyelmet fordít minden olyan együttműködési lehetőségre, amely a két város turisztikai és kulturális marketingtevékenységét érinti. A két város jó kapcsolatát és együttműködését jelzi az is, hogy az elmúlt hónapokban több kassai, illetve miskolci rendezvényen és megbeszélésen vettek részt a két város szakemberei. Márciusban Miskolc Önkormányzatának küldöttsége a „Kasarne Kulturpark”-ban folytatott megbeszélést a „Kassa 2013” projekten dolgozó munkacsoporttal, Kassa és Miskolc együttműködési lehetőségeiről, kapcsolódási pontjairól a kultúra, turizmus és a sport területén. Áprilisban a Kassán megrendezett „Történelem és kultúra –multikulturális és határon átnyúló együttműködés modellje Kelet-Magyarország és Kelet-Szlovákia között” című tudományos-szakmai konferencián vettünk részt. Májusában a Kassai napok rendezvényein biztosított Miskolc számára bemutatkozási lehetőséget Kassa önkormányzata. Ugyancsak májusban Miskolc Ünnepére városunkba érkeztek testvérvárosaink vezetői, köztük Kassa alpolgármestere. A miskolci és a kassai állatkert a „Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013” keretében közös pályázaton 300 ezer eurót nyert. A magas les, a híd, a tanösvény és a kiadványok Miskolcon csaknem 150 ezer euróba kerültek, amelyből 5 százalék az önrész. A völgyhíd és magasles a Miskolci Állatkert és Kultúrparkban október 4-től használható.

1 csatolt kép Kassa-Miskolc
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.