Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 19. péntek
Hírek témák szerint

SZENTENDRE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT
2011. október 3., hétfő 12:40

Pályázati felhívás public art művek Szentendrén való megvalósítására
Szentendre és Térsége TDM Nonprofit Kft. pályázatot hirdet public art művek, ideiglenesen megvalósítandó művészeti alkotások elkészítésére, a városlakók, valamint a turisták figyelmének felkeltésére, az elmúlt időszakban a városban történt fejlesztések és a változások népszerűsítése érdekében.
A kiíró olyan műveket vár a pályázóktól, melyek a pályázatban meghatározott felújítási helyszínekre vannak adaptálva, azokhoz szorosan kötődnek és a környezetükkel interakciót kezdeményeznek. A párbeszédek létrejöhetnek a mű és az azt körülvevő tér, műemléképület, vagy akár a mű és az utca embere között is. Az alkotóknak műveikkel törekedniük kell arra, hogy a civil lakosság különböző szegmenseit véleményformálásra és pozitív együttgondolkodásra ösztönözzék.

I. A pályázat tárgya
A kiíró a pályázóktól olyan kötetlen műfajú alkotásokat vár, melyek mindenképpen közösségi interakcióra épülnek. A műveknek reflektálniuk kell Szentendre megújulására, hangsúlyosan kiemelve a város azon üzenetét, hogy „Megvalósítjuk közös terveinket!”

II. A pályázat jellege, formája
a. A pályázat jellege: nyílt, egyfordulós.
b. A pályázaton bárki elindulhat, külön korhatár- vagy egyéb megkötés nélkül.
c. A pályázat benyújtási formája: névaláírásos, a pályázathoz csatolni szükséges a pályázó adatait.
d. A pályázat nyelve: magyar.

III. A pályázat beadása és elbírálása
A pályázóknak a pályaművet a pályázati anyaggal (lezárt borítékban) 2011. október 14. 10:00 óráig beérkezően kell benyújtani a Szentendre és Térsége TDM Nonprofit Kft-hez (2000 Szentendre, Bercsényi utca 4.) „Public Art” megjelöléssel.

IV. A pályázat megvalósításának ideje
A művek kiállításának/megvalósításának ideje: 2011. október 21- december 31.

V. Pályázati feltételek
a. Műfaji vagy technikai megkötés nincs. A public art mű lehet: installáció, szobrászati tárgy, murális alkotás, integrált design, multimédia.
b. Egy pályázó több pályatervet is benyújthat, illetve ugyanazt a pályatervet több helyszínre is be lehet nyújtani.
c. A megvalósítás konkrét helyét, idejét és időtartamát minden pályázatban pontosan meg kell jelölni. A projekt megvalósítására kijelölt, és így a pályázat során használható területek: Szentendrén a Fő tér, a Lázár cár tér és a Dumtsa Jenő utca.
d. Az alkotóknak tekintettel kell lenniük arra, hogy a műveket nem őrzik, a közönséggel való találkozás, ill. az időjárás viszontagságainak hatásaival a tervezés során számolniuk kell.
e. A pályázat során kiosztható összeg 2 millió 400 ezer forint, amely összeg az ÁFA-t már tartalmazza. Nyertes pályázatok száma: minimum 5 db.

VI. Pályázati tájékoztatás
A pályázattal kapcsolatban felvilágosítást telefonon vagy személyesen munkaidőben, az alábbi elérhetőségeken biztosítunk.
Szentendre és Térsége TDM Nonprofit Kft.
Email: tdmszentendrekukacgmail.com
Tel.: 06209/365052
http://iranyszentendre.hu/public-art-palyazat


Előre szervezett csoportos konzultációs időpont, helyszínbejárással: 2011. szeptember 28. és október 5. 10.00 óra.
Találkozó mindkét nap a Tourinform iroda előtt (Szentendre, Bercsényi utca 4.)
A 3D virtuális szentendrei sétával online is megtekintheti a helyszíneket.




1 csatolt kép 1
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.