Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 19. péntek
Hírek témák szerint

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2012. február 23., csütörtök 09:00

Kocsikázni indult, majd árokba borult az autófeltörő
Feltört öt autót, kocsikázni indult, végül egy árokban kötött ki egy 17 éves fiatalember kedden késő este Szegeden. Ekkor érték tetten a rendőrök, akik végül rövid üldözés után elfogták.
Vallomása szerint „csak” kocsikázni akart a városban a fiatalember. Magához vett egy kalapácsot, és azzal járta a várost a parkoló autókat figyelve. Először a Tópart utcában tört fel egy Ladát, amit átkutatott, majd megpiszkálta az indítóját, de nem járt nem sikerrel. Ezért tovább ment a Nyitra utcába, ahol három autó ablakát törte be a kalapácsával. A járművekből végül csak egy Trabant makettot lopott el. Az ott lévő Lada Nivát viszont be tudta indítani, amivel autózni indult a városban. Út közben azonban megfeledkezett róla, hogy csúsznak az utak és a Vándor utcában sikerült is árokba borulnia vele. Ekkor kivette az ott lévő értékeket, majd kiszállt a kocsiból és feltört még egy Opelt. A kutatás közben azonban felvillantotta a kocsi fényszóróját. Ezt vették észre az éppen arra haladó járőrök, akik amikor az autóhoz értek azt látták, hogy az ablaka be van törve, valaki pedig kiugrik belőle és futni kezd. Utána mentek, majd rövid üldözés után el is fogták. Már a helyszínen mindent elismert, sőt azt is elmondta, hogy a Kukorica utcában is feltört egy Ladát.
Kihallgatását követően a Szegedi Rendőrkapitányság őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását. Ellene dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

5 csatolt kép 32154
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.