Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 18. csütörtök
Hírek témák szerint

MEZŐHEGYES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT
2012. március 11., vasárnap 15:25

Mezőhegyes Csongrádba tart (2) – a településtől a vonzáskörzetig
Mi a település? – Emberek által lakott hely.  
 
Hogyan alakultak ki a települések? – Az emberi csoportok megélhetésük feltételi szerint telepedtek le. (Folyó mente, utak találkozása, ármentes hely, kereskedő karavánok pihenőhelye, termőterület, állattartásra alkalmas hely, stb.)
 
Mi határozta meg egy település helyzetét, az ott élők megélhetését? – A rendelkezésre álló föld, víz, ásványi anyag megfelelősége és elégségességén túl a szomszédos településekkel való együttélés és a területért vetélkedőkkel folytatott harc kimenetele. Napjainkban, a világ legtöbb társadalmában, nemzeti államában a közvetlen területért folytatott harcot kivéve minden eddig említett tényező szerepet játszik egy-egy település életében. A szomszédos településekkel való együttélés modern kifejezéssel: vonzáskörzet.
 
Mi a vonzáskörzet? – Azon települések halmaza, melyek egy adott földrajzi térségben valamilyen földrajzi, történelmi, társadalmi tény alapján szorosabb közösséget alkotnak, mely az adott települések csoportjának közgazdasági, szociológiai, közigazgatási adottságain, illetve kötelezettségein alapul.
 
A vonzáskörzet fajtái:
Kistérségi, térségi, megyei (ameddig lesznek megyék), régiós, országos, európai és még ennél is tágabb, mert az adott vonzáskörzethez tartozó települések egyike vagy másika világhírű, mint Mezőhegyes
 
Vonzáskörzetet alkotó tények, térségi kapcsolatok, kötődések:
 
1.      Földrajzi tény: a települések fekvési közelsége
2.      Történelmi: adott földrajzi körülmények között a társadalmi törvényszerűségek mentén kialakult kapcsolat
3.      Társadalmi
családi kapcsolatok továbbá
az alábbi szempontok közül egy-kettő, vagy ennél több, vagy valamennyi együtthatása
4.      Gazdasági: termelés, szolgáltatás, kereskedelem
5.      Közigazgatási
Államigazgatási szolgáltatás illetékességi egyezősége
Önkormányzati igazgatási szolgáltatás illetékességi egyezősége
6.      Utak
7.      Oktatás-nevelés: közös, vagy társult iskola, óvoda, továbbá a közép- a szak- és a felsőfokú képzés iránya
8.      Művelődés: közös, vagy társult közművelődési intézmény, könyvtár, színház, kiállítás látogatási iránya
9.      Szociális ellátás: közös, vagy társult szociális intézmény vagy hálózat
10.  Egészségügy: a szakorvosi, a kórházi, klinikai ellátás betegút iránya
11.  Idegenforgalom a turizmus iránya és a turista tartózkodási ideje alapján: tranzit megállás, néhány napos szállásigény, turisztikai célállomás
12.  Számos egyéb
 
Kovácsné dr. Faltin Erzsébet sk.
polgármester

1 csatolt kép 1
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.