Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 19. péntek
Hírek témák szerint

MEZŐHEGYES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT
2012. március 11., vasárnap 16:35

Mezőhegyes Csongrádba tart (9) – társadalmi tények – oktatás-nevelés, művelődés
Mezőhegyes fejlett oktatási-nevelési intézményrendszere – általános és alapfokú művészeti iskola, diákotthon, családsegítő és gyermekjóléti szolgálat, közétkeztetés, középiskola és szakiskola – révén a kistérség állampolgárainak színvonalas ellátást képes biztosítani.
 
Alapfokú Művészeti Iskolánk Battonyával és Dombegyházával intézményi társulásban működik. A mezőhegyesi iskolában már most is több Csongrád megyében élő növendék tanul.
Fúvószenekarunkba a végzett növendékek Szegedről, Budapestről, Kecskemétről, Győrből járnak haza koncertezni, illetve a zenekarral turnézni.
 
Azonban nem a jelenlegi adatokból kell kiindulnunk, ha helyesen gondolkodunk.
 
Az oktatás-nevelés átszervezése következtében ugrásszerű növekedés várható, melyre lássuk be, szükségünk is van.
 
Középfokú oktatási intézményünk – a Harruckern János Közoktatási Intézmény mezőhegyesi iskolája – tanulói között ma is számosan Csongrád megyeiek. A 2012/13-as tanévtől nyitottak Csongrád megye felé.
  
Középiskolai képzés terén Makó a leglátogatottabb, a József Attila Gimnázium, a felsőfokú képzés iránya mindig is Szeged volt és jelenleg is az.
 
Az Index 2012. március 3-ai híre szerint összevonják a felső tagozatos osztályokat és a szakiskolákat 3 éves, duális rendszerre állítják át. 633 feladatellátási hely szűnik meg, országosan több mint 50 ezer gyerek kerül át más intézménybe. A kistelepüléseken megszűnnek a felsőtagozatok, a szakiskolák 3 éves képzésében szinte teljesen megszüntetik a közismereti órákat. A szakiskolákban jelentős gyermeklétszám csökkenést eredményez a 16 éves korra leszállított iskolakötelezettség. Minden iskolában bevezetik az egész napos rendszerű tanítást.
 
Mi következik mindebből Mezőhegyesre nézve: az, hogy ide (is) orientálódnak a szomszédos kistelepülések általános iskolásai és a szakiskolába igyekvők. Nekünk van általános iskolai diákotthonunk és napi ötszöri étkezést biztosító modern konyhánk, tehát nemcsak a napi, de a heti tanulóellátást is megoldhatjuk. Sportcsarnokunk eleve megfelel a mindennapos testnevelés bevezetéséhez.
Csongrád megyéhez tartozva lenne esélye valamennyi kistérségbe tartozó településnek, köztük nekünk is, hogy magunk működtessük a jövőben is az általános iskolákat.
A Harruckern János Közoktatási Intézmény mezőhegyesi szakközép- és szakiskola szintén felújított, korszerű kollégiummal várja a tanulókat. Ez nem megyehatár függő, de az egy megyébe tartozás előny! Nem a battonyai, a mezőkovácsházi és a komlósi szülők keresik majd gyermekeiknek az általános iskolánkat, hanem Mezőhegyes és Makó közötti településeken élők. Szakiskolánk – bölcs előrelátással – most nyitott Csongrád megye irányába. A jelentkezések alapján igen erőteljes az mezőhegyesi intézmény oktatási formái iránt az érdeklődés. A duális képzés olyan képzési forma, melynek keretében az elméleti képzés szakiskolákban, a gyakorlati képzés pedig üzemekben, vállalatoknál történik. Eggyel több ok a megyeváltásra!
Ezért nem kell tartania a Harruckern János Közoktatási Intézménynek a megyeváltástól! TISZK (Térségi Integrált Szakképző Központ) székhelyként két megye komplex szakközépiskolai és szakképzési minta intézményévé válhat.
 
Állami szempontból sem közömbös, hogy Mezőhegyes Csongrád megyéhez csatolásával az érintett mintegy 12000 lakos számára beruházás nélkül hosszútávon biztosított az alapfokú oktatás-nevelés és a szakiskolai- valamint a szakképzés.
 
Művelődés: a közművelődési intézmény, könyvtár, színház, kiállítás látogatási iránya
 
Általános Művelődési Központunk a térség legintenzívebb társasági, művelődési színhelye.
Könyvtárunk irodalmi és pedagógiai szakkönyvtár.
Színház – vegyes: Békéscsaba és Szeged
Szabadtéri: Szeged
 
Korunkban alapvető társult közművelődési intézményben gondolkodni és ez irányba erőfeszítéseket tenni. Nem a hasonló nagyságrendű szomszéd városokkal valósíthatjuk meg, hanem a közművelődési színtér nélküli kistelepülésekkel!
 
 
Kovácsné dr. Faltin Erzsébet sk.
polgármester
 
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.