Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 19. péntek
Hírek témák szerint

GÖDÖLLŐ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2012. március 13., kedd 19:47

Tizenöt négyzetméteres tűzzománc alkotás a SZIE kollégiumában
A Szent István Egyetem Gödöllői Kollégiumainak B épületében, a közelgő nemzeti ünnep alkalmából március 12-én Fekete György belsőépítész, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke felavatta Járási Ildikó Éva iparművész tizenöt négyzetméteres tűzzománc alkotását. Elnevezésére pályázatot hirdetett a kollégium, a névadó zsűri – melynek Járási Ildikó Éva is tagja – március 19-30-ig várja a javaslatokat.

Bujáki Gábor főigazgató köszöntőjében elmondta, hogy nemzedéktől függetlenül az igényes környezet motiválja a hallgatókat a tanulmányaikban való elmélyülésre. Az 1600 diák otthonául szolgáló épületegyüttesben immár képzőművészeti alkotások sora segíti a szellemi töltekezésüket.A Járási Ildikó Éva alkotását méltató és avató Fekete György Heisenberg gondolatát idézte fel, miszerint a tudomány tennivalója az, hogy a világból fedezzen fel mindent, ami létező, a létezők között keressen kapcsolatokat, és a létezőt fordítsa az emberiség boldogulására. A művészet célja pedig az, hogy létrehozza a sohasem voltat. Ebben áll a művészet hallatlan felelőssége – ami tulajdonképpen az isteni teremtés folytatása az emberiség eszközeivel.A Magyar Művészeti Akadémia elnöke kiemelte, hogy a magyar zománcművészet az utóbbi 20-25 évben világhírűvé vált. A kecskeméti zománcművészeti telepen mintegy 200 festő, szobrász, keramikus és textiltervező iparművész dolgozik ezzel a különleges varázsú technikával. Járási Ildikó Éva embereket ábrázol, akik a szépséget, az előkelőséget, a hagyományokat tükrözik a hallgatók számára. Tűzzománc munkája révén mintegy új lakókkal gazdagodott a kollégium, akiket szeretni lehet, akiket meg lehet simogatni a folyosón járó-kelő embereknek.  Szendrő Péter rector emeritus emlékeztetett rá, hogy a kollégium épületét közel ötven évvel ezelőtt az akkori hallgatók alapozták. Az egyetem szellemi építkezése hosszabb folyamat – ennek szép állomása a mostani avatás. Gödöllő mindig is fogékony volt az újra, folytatta a SZIE alapító rektora. Ezért fogadta be Makovecz Imrét, ezért tette közkinccsé kiadványaiban az egyetem polgárainak művészeti alkotásait. Kultúra nélkül nincs értelmiség, okos értelmiség nélkül pedig elvész az ország, figyelmeztetett.
forrás: szie.hu
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.