Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 19. péntek
Hírek témák szerint

BUDAPEST FŐVÁROS XXI. Kerület - Csepel Önkormányzata
2012. március 20., kedd 21:37

Bölcsődei gondozási díj - Csepelen nem kell fizetni
Az itthoni jövedelmi viszonyokat tekintve Magyarországon nem minden család engedheti meg magának azt, hogy az édesanya otthon maradjon egy vagy több gyermekével. A bölcsőde tehát igen fontos szerepet tölt be a kisgyerekesek életében.
Nemrég arról röppentek fel hírek, hogy a bölcsődékben bevezetik a személyi térítési díjat a gondozásért. Hogy a szülői kételyeket eloszlassuk, utána jártunk az országgyűlés által az elmúlt év végén elfogadott törvényjavaslatnak, aminek része volt a gyermekvédelmi törvények módosítása is. A szabályozás lehetővé teszi, hogy 2012. január 1-jétől - a bölcsőde fenntartójának döntésétől függően - a szokásos étkezésért fizetendő díjon felül az intézményi gondozásért is külön személyi térítési díjat állapíthassanak meg. Ennek összege - maximum - az egy főre eső jövedelem 25 százaléka lehet. A törvény értelmében ugyanakkor, ha a fenntartó a térítési díj mellett dönt is, akkor sem kell fizetniük a szociálisan rászorulóknak, a három vagy több gyermeket, illetve a tartósan beteg vagy fogyatékkal élő gyermeket nevelő családoknak. A bölcsődefenntartók április 1-jéig dönthetnek a gondozási díj felülvizsgálatáról.
„A XXI. kerületi önkormányzat 2012. február 23-án beterjesztett költségvetése nem tartalmaz olyan irányú javaslatot, amely a szülőkre róná ki a bölcsődékben kérhető gondozási díj terhét, hanem azt átvállalva segíti a csepeli családok mindennapi megélhetését” – tájékoztatta lapunkat Kanyik Csaba, a Szociális és Egészségügyi Ágazat vezetője.
Kerületünkben négy bölcsőde működik az önkormányzat fenntartásában, ebből három a Csepeli Szociális Szolgálat keretében, egy pedig a Nagy Imre ÁMK felügyelete alatt. „Kihasználtságuk a jelenlegi jogszabályok miatt nem100 százalékos: ez jelentősen befolyásolja a hatékony működésüket. Ugyanakkor 162-en regisztráltan várnak arra, hogy bekerüljenek az intézménybe. Ez természetesen nem a hosszú várólistáknak tudható be, hanem annak, hogy a szülők igényeiket már jó előre bejelentik. Így a 162 jelentkezőből olyan apróság is akad, aki csak 2013 februárjától jár majd közösségbe. A bölcsődei kihasználtságban igyekszünk olyan változásokat elérni, ami a szülők számára átláthatóbb, rugalmasabb rendszerre épül, s így a gyermekek és családok érdekeit a lehető legjobban szolgálhatja” – mondja Kanyik Csaba.
A csepeli bölcsődékbe összesen 446 gyermek járhat, ennél több nem vehető fel. Közülük - a jelenlegi szabályok szerint – a bejelentett helyi lakcímmel rendelkezőket fogadják, míg az agglomerációból nincs felvétel. „A fent említett jogszabályi problémák miatt a kettősség jellemzi az ellátást, mert miközben vannak üres férőhelyek, addig sokan várnak is a bölcsődei helyekre” – teszi hozzá az ágazatvezető.
Magyarországon a gyermekvédelmi törvény értelmében 20 hetes kortól biztosított a bölcsődei elhelyezés, azonban a tapasztalatok azt mutatják, hogy a kismamák másfél évestől vagy többnyire a munkába való visszatérésükkor, illetve a gyermekgondozási díj lejárta után, kétéves korúktól viszik a befogadó intézményekbe a kicsiket. „Az állam minden gyerek után meghatározott összeggel támogatja a fenntartót. Ennek összege 2012-ben napi közel 2000 forint: ehhez az önkormányzat a normatíva kétszeresével járul hozzá. Ma már a szülők közül többen eltöprengenek azon, hogy a napi étkezésért fizetendő térítési díjat megengedhetik-e maguknak, ami havonta akár tízezer forintra is rúghat.  A Rákóczi téri kertvárosi bölcsődében napi 467 forintba kerül a négyszeri étkezés” – számolt be újságunknak Turzó Marianna, a Csepeli Bölcsődék szakmai vezetője. A továbbiakban a Csepeli Hírmondó kérdésére válaszolva elmondta: a dél-pesti régiókban élő családok nehezen tudnák kigazdálkodni még azt a díjat is, amit a bölcsődékben a gondozásért kérnének. A szomszédos kerületekből mindössze egy helyen, Pesterzsébeten tervezik a személyi térítési díj bevezetését.
Antal Zsuzsa - Csepeli Hírmondó
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.