Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 20. szombat
Hírek témák szerint

BUDAPEST FŐVÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2012. április 25., szerda 15:24

Fővárosi közgyűlés (1) - jóváhagyták a Vízművekről szóló megállapodást
A Fővárosi Közgyűlés napirendjét 18 Fidesz-KDNP-s igen szavazat mellett fogadták el. Az ülés kezdetén egyperces néma felállással emlékeztek meg az április 3-án elhunyt Kopp Mária orvos, pszichológusról, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos igazgatóhelyetteséről, aki 2011-ben lett a főváros díszpolgára.

A napirendi vitában Csomós Miklós főpolgármester-helyettes egy ötödik osztályos számtankönyvet és egy szorzótáblát adott át Horváth Csaba MSZP-s frakcióvezetőnek, ugyanis a főpolgármester-helyettes szerint Horváth Csabának mindig "gondjai vannak" a számokkal, és így kíván segítségére lenni.
A közgyűlés levette napirendjéről az LMP javaslatát az SMS-jegyek bevezetéséről, valamint a Jobbik előterjesztését Prohászka Ottokár püspök szobrának elhelyezéséről a Károlyi-kertben. Csomós Miklós ezt azzal indokolta, hogy a szobor felállítása egy másik budapesti helyszínen (a Lehel téri templom előtt) folyamatban van.
Levették a napirendről a Fővárosi Cigány Önkormányzattal (FCÖ) tavaly december 6-án megkötött támogatási szerződés felbontására tett javaslatot, amely szerint az FCÖ nem számolt el megfelelően a számukra biztosított összeggel. Az indítványt előterjesztő Csomós Miklós főpolgármester-helyettes közölte: a javaslatot a későbbiekben kívánja napirendre tűzni annak érdekében, hogy időt hagyjon a szervezet elnökének a kérdés rendezésére.

Közgyűlési jóváhagyás a Vízművek-megállapodásra
Jóváhagyta a Fővárosi Vízművek kisebbségi részvénycsomagjának visszavásárlásáról, valamint az 1997-ben kötött szindikátusi és menedzsmentszerződés megszüntetéséről szóló előzetes megállapodást a Fővárosi Közgyűlés. Tarlós István indítványát 23 igen szavazattal, 8 tartózkodás mellett fogadták el. A tartózkodók szocialista képviselők voltak. A főpolgármester múlt hétfőn előzetesen Jean-Louis Chaussade-dal, a francia Suez Environnement S.A. vezérigazgatójával a vízművek visszavásárlásáról. Ennek értelmében három részletben, az aláírástól számított két éven belül vásárolná vissza a kisebbségi részvénycsomagot a főváros.
A befektetői részvények átruházásával, valamint a szerződés megszüntetésével kapcsolatos teljes tranzakciós érték nettó 15,1 milliárd forint. A részvényekért fizetendő vételár teljes összege 12,094 milliárd forint, amelyből a főváros az adásvételi megállapodás zárásakor 8,25 milliárd forintot fizet ki, míg az aláírást követő két éven belül 3,844 milliárd forint kifizetése lesz esedékes, két egyenlő részletben. A teljes árban benne van a társaság több mint 2,5 milliárd forintos adósságállománya is. A befektetők az első negyedévre csaknem 469 millió forint menedzsmentdíjra jogosultak március 31-ig, azonban április 1-je után már nem jár nekik díj.
A befektetők a tulajdonukban lévő részvények értéke 10 százalékának megfelelő kamatra jogosultak minden év december 31-ig, így év közbeni visszavásárlás esetén a vásárlás napjáig az éves kamat arányos része jár nekik. A megállapodás aláírása után a befektetőket nem illeti meg további osztalék az idei évben.
A főpolgármester korábban kiemelte azt is, hogy a befektető úgynevezett szavatossági nyilatkozatot tett, vagyis kijelentette, hogy a szerződésben vállalt kötelezettségeit teljesítette. A végleges megállapodás aláírásának május 8. a határideje.

1 csatolt kép 1
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.