Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

BUDAPEST FŐVÁROS XXI. Kerület - Csepel Önkormányzata
2012. május 3., csütörtök 18:16

Ajándékcsomag az újszülötteknek és a 100 éveseknek - ülésezett a képviselő-testület
A születéshez, nagykorúsághoz és a 100. életév betöltéséhez kapcsolódó juttatásokról döntött a képviselő-testület csütörtöki ülésén. A képviselők megszavazták azt is, hogy a Szent István út 217. szám alatt található orvosi rendelőt felújítják, valamint különféle összegekkel támogatják a diáksportot, a fogyatékkal élők testedzését és Vermes Miklós egykori legendás tanár szobrának a felállítását.
A szokásoktól eltérően a testületi ülésen csekély vita alakult ki a pártok között, s az előterjesztések nagy részét az ellenzék is megszavazta. Csepelen újdonságnak számít, hogy az újszülöttek, a nagykorúak és a 100. életévüket betöltők mostantól ajándékcsomagot kapnak majd az önkormányzattól. A köszöntéssel az a cél, hogy bátorítsák a fiatalokat a családalapításra, a szépkorúak pedig érezzék azt a figyelmességet, amely a polgártársak részéről nyilvánul meg irántuk.
A képviselő-testület ezt követően elfogadta a Csevak Zrt. beszámolóját a tavalyi üzleti évről, majd jóváhagyta az idei esztendőre szóló terveket. Szintén elfogadták a tavaly év végén megszűnt Csepp Tv elmúlt évi tevékenységéről szóló beszámolóját. A képviselők jóváhagyták a Csepel újjáépítésének 300. évfordulójára tervezett programok, rendezvények, kiadványok költségeinek finanszírozását a céltartalékból.
A csepeli önkormányzat az erdélyi, főként magyarok által lakott Farkaslaka és Oroszhegy településekkel együttműködési megállapodást kötött, amelyet a testület jóváhagyott. A szerződés értelmében a települések a jövőben szorosabb kapcsolatot alakítanak ki, ami különösen a sportélet területén és a kulturális tevékenységben válhat érzékelhetővé.
A testület megszavazta, hogy a Csepelen élő Filip Tamás költő Kő, papír, olló című könyvének kiadását 200 ezer forinttal támogatja. Az összeget az Írott Szó Alapítvány részére utalják át. Szintén megszavazták azt a kérelmet, hogy Csepel önkormányzata 200 ezer forinttal járul hozzá annak a szobornak az elkészítési költségeihez, amely Vermes Miklósnak állít emléket. A kérelmet a Budapest – Fasori Evangélikus Gimnázium nyújtotta be. Vermes Miklós hosszú éveken át a Jedlik Ányos Gimnázium legendás fizikatanára volt. A képviselők elfogadták azt a javaslatot, hogy 200 ezer forinttal támogassák az Aranycsapat Alapítványt, amely a Kárpát-medencei Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság idei megrendezésére fordítja az összeget. Az önkormányzat 50 ezer forintot szavazott meg, hogy két csepeli fogyatékkal élő sportoló részt vehessen a nyáron megrendezendő speciális kerékpáros versenyen. A két versenyző, Váradi Tamás és Kovács Andrea tavaly első helyezést ért el. A képviselők jóváhagyták azt a támogatást, amelyet az önkormányzat nyújtott a Csepeli Roma Nemzetiségi Önkormányzatnak a május elsején megrendezett ún. „Romajális” programjaira.
Felújítják a Szent István út 217. szám alatt található orvosi rendelőt. A munkálatok után ide költöznek a jelenleg a Szent István út 234. szám alatt lévő orvosi rendelő háziorvosai is. Az utóbbi rendelő olyan rossz állapotban van, hogy felesleges pénzt költeni a tatarozásra; érdemesebb az új helyre, a megszűnt gyermekorvosi rendelőkbe költözni.
Németh Szilárd polgármester javaslatára idén egyáltalán nem emelik meg az önkormányzat tulajdonában lévő nem lakás célra használt helyiségek bérleti díját.
Pénzjutalom kiosztását szavazták meg a képviselők 13 csepeli rendőrnek és 9 tűzoltónak. A jutalmazottak személyére a Budapesti Rendőr-főkapitányság, illetve a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság tett javaslatot.
 
Csarnai Attila
fotó: Zarándi Bence  
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.