Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ)
2012. június 29., péntek 19:12

Elismerés Sólyom Lászlónak, Bethlen Farkasnak és Fenes Ivánnak - Magyar Polgármesterek IX. Világtalálkozója
A Magyar Polgármesterek IX. Világtalálkozóján a Polgármesteri Ezüstlánc-díjak mellett az idén Életmű díjat is átadott dr. Gémesi György, a MÖSZ elnöke. 
Az Életmű -díjat Sólyom László vehette át, aki 2005 és 2010 között volt hazánk köztársasági elnöke. 
Dr. Sólyom László köztársasági elnök munkásságával és személyes szerepvállalásával jelentősen hozzájárult  a rendszerváltás utáni jogrend megerősítéséhez. Elnöksége alatt különösen nagy érdemeket szerzett a jogbiztonság elvének megszilárdításában és az alkotmányos alapjogok megerősítésében. Számos jogszabály, köztük az önkormányzatok működését meghatározó normák kontrolljával, meghatározó szerepet vállalt a demokratikus intézményrendszer kiépítésében  és megszilárdításában - hangzott el a méltatásban. 
A Polgármesteri Ezüstlánc-díjban Bethlen Farkas, Verőce község polgármestere és Fenes Iván,  a szlovákiai Bős község polgármestere részesült.
Bethlen Farkas 1998 óta folyamatosan bizonyítja, hogy méltó híres elődei nevének viselésére, s azon polgármesterek közé tartozik, aki nemcsak a településéért végzi minden nap munkáját, hanem a magyarság fennmaradásáért, a határainkon túli magyarok mindennapi életének javításáért is, hiszen a Julianus Barát Alapítvány keretein belül járja Kárpátalját és Erdélyt, ahol kétkezi munkájával is segíti az óvodák felújítását. A történelem során számos kiemelkedő személyiség élt vagy dolgozott Verőcén, Nagy Lajos és Mátyás királyon át Kodály Zoltánig, a mai nappal e névsorba felkerült Bethlen Farkas polgármester úr, Verőce község gondos gazdájának neve is.
A bősi önkormányzat élén álló Fenes Iván esetében a felvidéki településen folyó pezsgő közösségi életet emelte ki a méltatás. Bősön ugyanis számos olyan  társadalmi-, kulturális- és sportszervezet alakult a polgármester vezetése alatt, amelyek  tevékenységükkel nem csak a helyieket örvendeztetik meg, hanem nemzetközi versenyeken is sikeresen méretik meg magukat. A  falu lakosságának ragaszkodása a szülőföldjéhez, hitéhez, nemzeti és vallási értékrendjéhez évszázadok óta megtartó erő, melyet Fenes Iván minden lehetséges módon erősít polgármestersége óta. Terek, főterek kialakítása és felújítása, köztéri szobrok, emlékművek helyreállítása, hagyományok ápolása, népi műsorok, fesztiválok rendszeres szervezése jelzi, hogy él a falu.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.