Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 18. csütörtök
Hírek témák szerint

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2012. november 9., péntek 10:22

Nem csupán szociális kérdés a rokkantak helyzete -A szociális és rehabilitációs rendszer megújítása címmel tartottak fórumot Miskolcon
Magyarország 4-5 városában – köztük Miskolcon és vonzáskörzetében - él a legtöbb rokkantnyugdíjas, valamint rehabilitációs járadékos, és ebből a térségből érkezik a legtöbb új kérelem is, ezért a borsodi megyeszékhely a fórum első állomása - mondta Soltész Miklós. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára azzal folyatta, hogy 2009-ben a Bajnai vezette szocialista kormán ugyan elhatározta, hogy felülvizsgálja a rokkantosítás folyamatát, módszerét, de lényegi lépések nem történtek , ennek szükségessége azonban nem lehet kérdés.                
Míg a szomszédainknál a társadalom 2-3%-a minősül rokkantnak, addig Magyarországon ez a szám eléri a 7-8%-ot. Soltész Miklós szerint ez a szám azért nőhetet ilyen nagyra, mert a szocialista kormányok a foglalkoztatási kríziseket a rokkantosítás kiterjesztésével próbálták kezelni. Ez az út azonban nem járható, nem lehet széles társadalmi csoportokat tétlenségre kárhoztatni – jelentette ki az államtitkár. A kormány ezt a helyzetet látva határozta el, hogy megújítja a rokkantosítás módszerét, vagyis az új, objektív, a XXI. századi orvostudomány legújabb módszereit alkalmazó módszer segítségével a 650.000 rokkantnyugdíjas közül felülvizsgálatra hív be 180.000 embert. A felülvizsgálatra kötelezettek számára természetesen létrehoztak egy fellebbezési lehetőséget is - tette hozzá az államtitkár.         

               
Dr. Kriza Ákos, Miskolc polgármestere a helyi sajátosságokról beszélt. Elmondta: Miskolc is arra törekszik, hogy egy átlátható, követhető rendszert hozzon létre, ezért is döntött a Közgyűlés a szociális és gyermekvédelmi ellátórendszer egy intézményi keretbe szervezéséről. A cél egy jól strukturált, átlátható szolgáltató rendszer működtetése. Erre nagy szükség van, hiszen vannak, akik számára csak összehangolt társadalmi segítséggel valósulhat meg, hogy teljes értékű életet élhessenek, hogy dolgozhassanak.                Majd számokat is mondott Miskolc polgármestere: Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 19.548 a rokkantak száma, rehabilitációra 18.420 fő kötelezett. Felülvizsgálatra 12.269-en várnak, az új kérelmezők száma pedig 523 fő, de ügyhátralék is van jócskán. Ennek nagysága egy mai adat szerint 12.299 fő. Dr. Kriza Ákos elmondta: Miskolc városa jól kiépült szociális ellátórendszert működtet és sokat áldoz arra, illetve tesz azért, hogy magas színvonalú, kiegyensúlyozott szolgáltatást nyújtson a szociális szükséglettel rendelkező lakói számára.        
A nyilvántartott hajléktalanok száma Miskolcon 1500 fő, Borsod megyében - a miskolcival együtt - csaknem kétezer. A bentlakásos férőhelyek száma Miskolcon 450, vidéken pedig 100. Ennek ellenére Miskolcon már tavaly sem történt kihűléses haláleset az utcákon, köszönhető ez a szociális rendszerben dolgozók áldozatos munkájának.          
Dr. Kriza Ákos elmondta még:  Miskolc abban a szerencsés helyzetben van, hogy az önkormányzat tulajdonában van a város egyik megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató szervezete, a Szocio Produkt Szolgáltató Kft. amely a foglalkoztatást, a munkavállaló meglévő képességeinek megfelelő, rehabilitációs célú munkavégzés keretében biztosítja. Az elmúlt évben átlagosan 92 fő megváltozott munkaképességű ember szerzett itt jövedelmet. Miskolc polgármestere elmondta azt is, hogy saját szociális intézményüket úgy segítik, hogy megrendeléshez, munkához juttatják a céget, ezzel is biztosítva a megváltozott munkaképességűek esélyegyenlőségét, és az aktív élet lehetőségét.        

             A sajtótájékoztatón bejelentették azt is: Sikerült elérni,              hogy a Miskolci Autista Alapítvány 31 és fél            milliós pályázati támogatáshoz jusson és azt is, hogy bölcsődeépítésre              pályázati formában kaphat forrást a térség.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.