Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

KALOCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2012. november 22., csütörtök 19:33

Országjárás: Kalocsán járt Rogán Antal és Font Sándor
Országjárás keretében értékelte a sajtó képviselői előtt kedden a kialakult politikai helyzetet, az eddig elvégzett munkát Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a kalocsai Városházán. 
A kormánypárti politikus látogatásának apropója mindemellett az volt, hogy párbeszédet folytasson a választókkal, melyre a sajtótájékoztató után került sor. A frakcióvezető az önkormányzatok konszolidációja, és a munkahelyvédelmi program ismertetése mellett, a Kalocsát érintő témákról is beszélt. A sajtótájékoztatón részt vett Font Sándor országgyűlési képviselő, valamint Török Ferenc, Kalocsa polgármestere is.

Az elmúlt két év alatt nyilvánvalóvá vált, hogy Magyarországon a települések egyik legnagyobb gondja az adóssághelyzet és annak leküzdése – kezdte a sajtótájékoztatót Rogán Antal, aki hangsúlyozta, hogy a 2002 és 2010 között tapasztalt hatalmas adósságnövekedésért az előző kormányoknak jelentős bűne van. Hazánkban ma 3200 településből 2000 települést érit az eladósodás.


- Az eladósodásban az előző kormányoknak komoly bűne van, hiszen nem juttatták forrásokhoz a településeket, nem biztosítottak kellő önrészt a fejlesztésekhez, vagy kellően magas támogatási intenzitást. A mostani kormány igyekszik ezt a bűnt jóvátenni azzal, hogy a települések adósságrendezését elindítja – hangsúlyozta Rogán, aki a konszolidáció folyamatáról is beszélt. Elmondta, hogy az 5000 fő alatti települések esetében a kormány ez év végéig teljes egészében átvállalja az adósságokat. Az 5000 főnél nagyobb lakosságszámú települések esetében egy tárgyalásos adósságrendezési folyamat indul el. Ennek eredményeként 40 és 70 százalék közötti mértékben vállalja át a kormányzat a települések adósságát, attól függően, hogy milyen a helyi adóképesség.
- Ez vonatkozik Kalocsára is. Itt is sor fog kerülni erre a tárgyalásra, várhatóan márciusig bezárólag. Kalocsa városa, Kalocsa polgárai is számíthatnak arra, hogy attól a terhes örökségtől, amelyet idelátogatásom előtt volt alkalmam megismerni, 2013 második felétől megszabadulhat a település. A konszolidáció a helyi adóbevételek mértékétől függően Kalocsa esetében akár 70 százalék is lehet – tekintett a jövőbe a politikus.


Rogán a napokban elfogadott adótörvényekre is kitért, melyek között számtalan olyan intézkedés van, amely a következő évben rendkívül kedvező helyzetbe hozza Magyarországon a kis- és középvállalkozásokat és segíti a munkahelyteremtést. Ennek köszönhetően olyan kedvező munkaerő piaci változások várhatók, melyet az Európai Unió is elismert. A politikus elmondta, hogy bizonyos csoportoknál, a 25 év alattiak, az 55 év feletti munkavállalók, a képesítés nélküli fizikai dolgozók, és a szülésről visszatérő nők esetében jelentős adókedvezménnyel kívánják ösztönözni a foglalkoztatását.


„A 125 milliónál kisebb árbevétellel rendelkező vállalkozásoknál lehetővé tesszük azt, hogy csak akkor kelljen befizetniük az áfát, ha egyébként a számla ellenértékét már nekik is megtérítették. Ez a körbetartozások jelentős mértékű csökkenéséhez vezethet.” – mondta el a frakcióvezető, aki szerint a foglalkoztatás könnyítő program segíteni fogja a foglalkoztatás terheinek csökkentésén keresztül a munkahelyteremtést.


A politikus, aki egyben az Interparlamentáris Unió Magyar–Kínai Baráti Tagozatának elnöke, kifejezetten örül a Kalocsa és Kína között kialakult köteléknek. Mint mondta, a két ország közötti kapcsolat kiépítése egy hosszú távú építkezési folyamat. - Elsőként ebben a ciklusban született egy átfogó megállapodás a kínai és magyar kormány között arról, hogy a kínai fejlesztési bank, a Magyarországra települő kínai vállalkozások számára egy egymilliárd eurót meghaladó keretet nyit meg. Ez a magyar fejlesztési bankon keresztül vehető igénybe. Ez a Kalocsára idetelepülő munkahely növelő beruházás számára is elérhető. A Parlament éppen most tárgyalja azt a törvényjavaslatot, amely más európai országokban már bevezetésre került, hogy a Kínából Magyarországra érkező üzletemberek kedvezményes tartózkodási engedélyhez juthassanak hozzá. Mindez segíteni fogja a kínai beruházások könnyebb megvalósulását Kalocsán is.
A Zöld Kapu program kapcsán Rogán elmondta, hogy egy település életében rendkívül fontos, hogy minél nagyobb mértékben erősítse a környezettudatosságot a helyi polgárokban, hiszen végső soron a fenntartható fejlődés jelenti a jövő útját. 


„Minden olyan beruházás, szemléletmód, gondolkodás, ami ebben az irányba indul el az helyes és támogatandó. Ez Kalocsa számára több elemet is jelent. A távfűtés jövőbeni megoldásán keresztül a helyi hulladékfeldolgozáson át rengeteg olyan megoldást foglal magába, ami mindenképpen követendő példa. Kalocsa helyes úton jár, amikor a jövő útját választotta és ebben lépésekben előre halad. Meggyőződésem, hogy azok a települések, amelyek ezen az úton hamarabb elindulnak, azok nyertesek lesznek és nem vesztesek. Ezzel a kalocsai polgárok is jól fognak járni. Értelemszerűen több olyan beruházás van e területen, amit maga a kormányzat is támogat. Erre különböző fejlesztési források is igénybe vehetők, és aki ebben úttörő az könnyebben fog hozzájutni ilyen jellegű támogatásokhoz.”

1 csatolt kép Rogán Antal, Török Ferenc és Font Sándor a sajtótájékozatón
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.