Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2012. december 6., csütörtök 15:37

Miskolcon lettek állampolgárok
Huszonhárman tettek        Miskolcon magyar állampolgársági esküt 2012. december 6-án. Az        idén hetedik alkalommal volt erre lehetőség városunkban. A        Városháza Dísztermében Dr. Kriza Ákos Miskolc város        polgármesterétől ünnepélyes keretek között vehette át a 7 fő        román- ,11 fő ukrán-, 2 fő szlovák-, 1 fő nigériai-, 1 fő        bangladesi- és 1 fő amerikai állampolgár a honosítási okiratot.        Érdekessége a mai ünnepségnek, hogy 3 fő (2 fő ukrán- , 1 fő        román polgár) visszahonosítása történt meg.
       Dr. Kriza Ákos          elmondta: A legidősebb, aki most megkapta 1935-ös születésű.          Ez is jól mutatja, hogy voltak rendszerek, kormányok akik nem          vették tudomásul, hogy a magyarság nem az anyaország határán          ér véget. Jó érzés, hogy hazánk újra befogadja ezeket az          embereket, és arra kérte őket, hogy éljenek is állampolgárság          adta jogaikkal. Miskolc polgármestere azt is elmondta, hogy          csaknem száz év kellett hozzá, hogy a Parlament törvényt          hozzon, amely lehetővé teszi a határon túli magyarok számára          az állampolgárság megszerzését.
       Az          új illetve az újra magyar állampolgárokat szép számmal          elkísérték családtagjaik, barátaik, hogy együtt osztozhassanak          örömükben.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.