Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ)
2009. október 16., péntek 17:36

Az Európai Uniónak aktív polgárokra van szüksége
Gödöllőn tartotta kihelyezett ülését az Európai Parlament Régiók Bizottsága. A szemináriumon a polgári jogok helyi és regionális önkormányzatok általi érvényesítésének különböző szempontjait vizsgálták meg a résztvevők. A bizottság tagjai kicserélték tapasztalataikat, hogyan lehet minél jobban bevonni a polgárokat a helyi és regionális szintű döntéshozatali folyamatokba.
A szemináriumot Claudio Martini, a Régiók Bizottsága „Alkotmányos ügyek, európai kormányzás, a szabadság és a jog érvényesülésének térsége”szakbizottságának elnöke nyitotta meg, aki úgy fogalmazott, bízik abban, hogy a tanácskozás hozzájárul ahhoz, hogy csökkenjen a polgárok és az intézmények közötti távolság. A rendezvényt az Önkormányzati Minisztérium részéről Jauernik István szakállamtitkár köszöntötte, aki beszédében többek között a közigazgatási rendszer átalakításának szükségességéről szólt.
A tanácskozás középpontjában a polgárok érdeklődésének növelése, közéleti szerepvállalása állt, valamint, hogy milyen lehetőségek állnak rendelkezésre ahhoz, hogy kellő információkat kapjanak az őket érintő helyi és európai szintű döntésekről. Fontosnak nevezték, hogy az unióban élők érezzék az európai uniós tagság előnyeit. Mint elhangzott, az eddigieknél nagyobb hangsúlyt kell helyezni a fiatalok megszólítására. Ennek fontos eszköze az internet, aminek a lehetőségeivel élni kell.
Több hozzászóló is elmondta, a tájékoztatás, a polgárok megszólítása terén jók az eredmények, de folyamatosak a kihívások, amiknek meg kell felelni. Többek között kiemelték, hogy az információknak nem csak pontosnak, hanem közérthetőknek is kell lenni. A tanácskozás résztvevői megismerhették a holland, az angol és az olasz tapasztalatokat, de tájékozódhattak a magyarországi helyzetről is.
Schmitt Pál, az Európai Parlament alelnöke, aki az Európai Parlament és a polgárok kapcsolatáról tartott előadást kifejtette, a jövőben javítani kell a Régiók Bizottsága és az Európai Parlament közötti együttműködésen. Egyben Javasolta, hogy a Régiók Bizottságának képviselői legyenek az EP szakbizottsági vitáinak rendszeres felszólalói, hogy a polgárok beleszólása közvetlen legyen a jogalkotási folyamatba.
Molnár Gyula, aki a TÖOSZ elnökeként vett részt a tanácskozáson, úgy fogalmazott, nagyban segíti a polgárok érdekérvényesítését, hogy jelenleg a magyar parlamentben több mint száz olyan képviselő foglal helyet, aki egyben közvetlenül megválasztott polgármester is, ami erős lobbitevékenységre adhatna lehetőséget a polgárok jogainak érvényestéséhez, de, sajnos, ehhez nincs meg a megfelelő egység.
Gémesi György, Gödöllő polgármestere a lakosság aktivitásának fontosságára hívta fel a figyelmet, kiemelte, a Régiók Bizottsága véleménye szerint az uniós elveket, szabályozást csak a lakosság legszélesebb rétegeivel megismertetve, elfogadtatva lehet érvényre juttatni, s ez a lisszaboni elvárásokban megfogalmazott gazdasági fejlődéshez is elengedhetetlenül szükséges.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.