Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 19. péntek
Hírek témák szerint

KALOCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2013. március 13., szerda 11:52

Együtt a Dunáért: Magyarországon Kalocsa csatlakozott először a Duna Gyöngysor projekthez
A Duna Gyöngysor egyik gyöngyszeme lett Kalocsa is, minekután együttműködési megállapodást írt alá a budapesti Utazás kiállításon a Magyar Település- és Területfejlesztők Szövetsége és Kalocsa és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft.

A Magyar Település- és Területfejlesztők Szövetsége a Duna Stratégia keretében koordinálja a Dunai Gyöngysor – Élhető Duna partokért - című nemzetközi projektet, mely település- és vidékfejlesztési céllal, valamint kulturális és természeti örökségek fenntarthatóságáért és mindezekkel a turizmus érdekében kezdeményezték.

A gyakorlati cél az, hogy a Duna folyam teljes hosszára kiterjedő öko-/zöld-/kék-/szelíd- közlekedési útvonal-rendszer jöjjön létre és minél több „Élhető Duna part” – közösségi tér - legyen, azaz, hogy a Duna-partokon minősített szabadidős desztinációk álljanak a helyi lakosság és a turisták rendelkezésére. A tervek szerint igazi „gyöngyszemei” lesznek a Dunai Gyöngysornak - eredeti funkciójuk egyes elemeit korszerűsítve - a Duna menti várak, kastélyok és hagyományőrző kulturális, természeti örökségközpontok, amelyek a település, a térség társadalmi-gazdasági életébe jobban integrálódhatnak és ezzel fenntarthatóságuk hatékonysága, társadalmasítása erősödik.
A korszerű, új szerepkörüket a helyi és térségi turizmus elosztó-funkciójuk mellett, a helyi gazdaság-fejlesztését szolgáló funkciók jelentik. Ilyen például a hagyományos kézművesség gyakorlati szakoktatása, a térségi információs központ, a helyi termékek és kisvállalkozások kereskedelmi központja (piaca, bemutató-helye, termelő üzeme, üzleti találkozó központja, stb.).
A Dunai Gyöngysor kialakítása, fejlesztése egy több éves folyamat során létrejövő nemzetközi makro-projekt, amelyet először az érintett országokban lévő partnerek referencia-megoldásaira fog alapozni.

A Magyar Település- és Területfejlesztők Szövetsége Passauban (Bajorország), Linzben (Ausztriában), Komáromban (Szlovákia), Újlakon (Horvátország), Vajdaságban és Szerbia több Duna-menti térségében, Szörényváron (Turnu-Severinben) Románia, Vidinben (Bulgária), Tulceaban (Romániában), Sulinában (Ukrajna) van partnere a Dunai Gyöngysor projekttel kapcsolatban.

Magyarországon több szervezettel előkészítés alatt van együttműködési megállapodás.
A budapesti Utazás kiállításon írtatott alá az első magyarországi együttműködési megállapodás a Magyar Település- és Területfejlesztők Szövetsége és Kalocsa és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft. között Kalocsa város polgármesterének ellenjegyzésével, ami azt is kifejezi, hogy a Dunai Gyöngysor projekt sikeréből a város, a település kíván profitálni és ezért kész tenni is.
Kalocsa Város nagyszabású Duna-parti fejlesztési programjába kiválóan illik a Dunai Gyöngysor projektben való részvétele. A Dunai Gyöngysor kalocsai referencia szakasza elősegíti a város „Haynald Városfejlesztési Tervének”, továbbá az Integrált Városfejlesztési Stratégiájának, a „Kalocsa Szíve”, illetve a „Zöld Kapu” programnak a megvalósítását.

A Kalocsa és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft., a Dunai Gyöngysor projekt referencia-partnereként fogja koordinálni a Solt-Kalocsa-Fajsz – Sárközi Duna part szakasz „no-motor”/zöld úthálózatának kialakítását és az itt lévő „gyöngyöket”.

1 csatolt kép Kalocsa elsőként csatlakozott a Duna gyöngysor projekthez
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.