Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

SZENTENDRE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT
2013. április 4., csütörtök 12:44

Új defibrillátor a H5-ös, Szentendrei hév végállomásán
Dr. Dietz Ferenc, Szentendre Város polgármestere és Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója ma közösen elhelyezték a H5-ös hév szentendrei végállomására azt a defibrillátor készüléket, amelyen a város idén elvégeztette a szavatossági idő lejárta után szükséges javításokat.

„Hála a Jóistennek ez idáig még nem kellett használni a készüléket, de a tudatos városfejlesztés nem csak nagyberuházásokból áll, hanem a meglévő kis dolgokra való odafigyelésből is. Reméljük, hogy ezután sem lesz szükség a készülék használatára, de ha valaki mégis rászorul, akkor biztonságos és szakszerű segítséget tud kapni a mentők kiérkezéséig. Fontos, hogy odafigyeljünk a lakosságra, különösen az idősebb generációra, akik fokozott veszélynek vannak kitéve a szív és érrendszeri problémákat illetően.”- mondta Dietz Ferenc polgármester.

Bolla Tibor a BKV vezérigazgatója arról beszélt, hogy szeretnének minél több településsel olyan jó együttműködést kialakítani, mint Szentendrén. Mint mondta, a defibrillátor kihelyezése egy fontos lépés, melyet remélhetőleg több, az utasok kényelmét és komfortérzetét javító változtatás követ majd úgy, ahogyan azt a polgármester úr kezdeményezte a BKK elnökénél, Vitézy Dávidnál. A fejlesztési elképzelések között van a rövidebb menetidő, új ülések, több férőhely a biciklik szállításához, ingyenes WIFI stb.

Dr. Pázmány Annamária a Szentendrei Rendelőintézet igazgató asszonya megköszönte a város odafigyelését, valamint a BKV együttműködését. Elmondása szerint a halálozási esetek 50%-a szív és érrendszeri megbetegedéseknek tudható be. „ Szívroham esetén a kiérkező segítségig minden perc 10%-al csökkenti az életben maradás esélyét, ezért különösen fontos, hogy kellő időben és szakszerűen tudjunk segíteni. Ez a készülék alkalmas rá, hogy a megfelelő ellátásig életben tartsa a beteget.”-tette hozzá az igazgató asszony.

4 csatolt kép 3214
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.