Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN VÁRMEGYEI ÖNKORMÁNYZAT
2013. április 25., csütörtök 15:36

Gazdaságfejlesztés shandongi együttműködésben
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés és a Kína egyik vezető ipari és termelési központjának és egyben harmadik leggazdagabb tartományának számító Shandong vezetése folytatta tárgyalásait a megye és a tartomány gazdasági együttműködéséről.


Dr. Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke a Shandong tartomány gazdasági, kutatási és fejlesztési ügyekért felelős kormányzó helyettese, Zhang Chaochao által vezetett hét fős delegációval tárgyalt.

„Borsod-Abaúj-Zemplén megye gazdaságfejlesztési elképzelései között szerepel egy technológiai zóna létrehozása, egy logisztikai park létesítése és számos egyéb fejlesztési elem, melyek megvalósításában számítunk shandongi cégek részvételére is. A befektetések megkönnyítésére pénzügyi fejlesztési alap létrehozását tűztük ki célul - nyilatkozta dr. Mengyi Roland a tárgyalások kapcsán.

„A kínai kormány központilag támogatja a Shandong tartományban működő cégek Kelet-Közép-Európába irányuló befektetéseit” - tette hozzá Zhang Chaochao. „Tavaly a tartományi vállalatok összesen 3,7 milliárd amerikai dollár értékű befektetést hajtottak végre külföldön” - hangsúlyozta a kínai tárgyalópartner.

A gazdasági együttműködésről folytatott megbeszélésen részt vett Jason Ding, a Wanhua- BorsodChem elnök-vezérigazgatója is, aki ismertette a kazincbarcikai vegyipari vállalat nagyszabású fejlesztési elképzeléseit, amelyekhez kínai fejlesztési hitelt is igénybe kívánnak venni.

Shandong tartomány bruttó hazai összterméke (GDP-je) 2012-ben meghaladta a 800 milliárd dollárt, ami 9,8 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.

„A magyar kormány keletre nyitási politikájának sikerét tükrözi a Shandong tartománnyal tavaly elindított – főként a gazdasági, kereskedelmi, befektetői és tudományos kapcsolatok elmélyítése érdekében folytatott – tárgyalások folyamatos előrehaladása. Egy hónappal ezelőtt bejelentettük a kínai informatikai óriáscég, az INSPUR Csoport Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tervezett beruházását egy felhő-technológián alapuló adatközpont és egy kutatási-fejlesztési bázis létrehozásáról. A most lezajlott tárgyalások eredményeképpen egy újabb jelentős lépést tettünk a kínai-magyar gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzése érdekében” - értékelte a találkozót dr. Mengyi Roland.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.