Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 20. szombat
Hírek témák szerint

MEZŐHEGYES VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT
2013. május 13., hétfő 15:36

Mezőhegyes ismét Arad-Gájon a Szent Gizella templom búcsúján
Az idén is részt vettünk a szentéletű első királynénk égi oltalmába ajánlott arad-gáji Szent Gizella templom búcsúján, 12-én, vasárnap. Korábban érkeztünk. Akik még nem látták közülünk a templomot, most kívül-belül megcsodálhatták. A szent ereklyéje, Lukácsovics Magda freskói, Szamosi Elek oltárképe mély benyomást tettek mindannyiunkra. Romániai idő szerint pont délben kezdődő szentmisén a pontifikáló főpapok celebrálása közben és azt követően az Aradi Filharmonikusok szólistái énekeltek.
A misén, mint eddig mindig, hívek százai vettek részt, nemcsak Románia távolabbi területeiről, de rajtunk kívül Magyarországról is.
(Egyre inkább köztudottá válik, hogy a templom Szent Gizella ereklyéjét őrzi, melyhez egyéb alkalmakkor is hívek zarándokolnak, és a szent közbenjárását kérik.)
A mise után főtisztelendő Sándor Tivadar atya, az arad-gáji Szent Gizella templom plébánosa és az egyházkerület képviselő-testülete szíves vendéglátással kedveskedtek a Caritas-házban. (Az egyházkerület szántókkal, legelőkkel rendelkezik, baromfit és sertést tartanak, továbbá asztalos üzemük is van.)
Látogatásunkat összekötöttük némi hivatalos munkával és a két város birkózó szakosztályai közötti kapcsolat létrehozásával. Kovácsné dr. Faltin Erzsébet polgármesterünk és Mitykó Zsolt alpolgármesterünk a búcsún kezdettől részt vevő Bognár Levente úrral, Arad alpolgármesterével és Kovács Imre úrral, Nagypereg polgármesterével egyeztette a Nagypereg – Battonya-Mezőhegyes összekötő út tervét. Somogyi József úr, vállalkozó, a Mezőhegyesi Birkózó Szakosztály elnöke és felesége, valamint Kovács István, a szakosztály titkára Molnár Margit asszony és Tigan Tibor úr közreműködésével folytatott igen szívélyes párbeszéd során megtették az első lépéseket a két sportklub jövőbeni együttműködése érdekében. Emellett Somogyi úr Bognár Levente úr a mezőhegyesi-aradi gazdasági kapcsolatok kiépítése érdekében is tárgyalt. Alpolgármesterünk, Perlaki Edit művelődésszervezőnk és jómagam pedig az augusztusi Aradi Napok, valamint a jövő évi mezőhegyesi Szent György és az arad-gáji Szent Gizella búcsúk egyes részleteit egyeztettük.
Az ACSEV 130 évfordulójára emlékeztetve, Bognár Levente úr nyújtotta át Tigan Tibor úr tulajdonát képező Arad város első vasútállomását ábrázoló nagybecsű vászonképét. A jelenlévők egyetértettek abban, hogy hatalmas lendületet adna az egész régió gazdasági fejlődésének a szegedi vasúti híd felépítése és a vasútvonal ismételt összekötése Araddal. Polgármesterünk elmondta, hogy a nem várt ajándék valóban nagyon aktuális, és bemutatja 2013. május 16-án Mezőhegyesen, az ACSEV vasútvonal megnyitásának 130. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen, és a mezőhegyesi helytörténeti gyűjtemény vasúttörténeti kiállításának adományozza.
Kissé talán vissza is éltünk Tivadar atyáék vendégszeretetével, mert a koraesti órákban indultunk haza.


Mezőhegyes, 2013. május 13.

Dr. Szabados Éva titkárságvezető




8 csatolt kép 87654321
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.