Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

GYENESDIÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
2013. június 3., hétfő 14:18

A gyenesdiási polgármester állta a sarat a gyermek testületi ülésen
Ingyen desszertet, fekvőrendőrt, mini zuhanyt, ivókutat kértek, sok minden más mellett a gyerekképviselők a gyenesdiási képviselőtestületi ülésen. Az önkormányzat és a polgármester állja a próbát, harmadik alkalommal fogadta a gyerekképviselők ötleteit. Az egyedülálló kezdeményezés komolyságát mutatja, hogy a kezdeményezések túlnyomó többsége már kivitelezés alatt áll.
 
A május 30-án megtartott gyermekképviselő testületi ülésen számos új fejlesztési ötletet vetettek fel a testületi tagok. Gál Lajos polgármester beszámolt arról is, hogy hol tartanak a korábbi javaslatok megvalósításával. Örömmel jelentette, hogy az előző ülés javaslatainak többségét már elkezdték kivitelezni, így számos változtatás már június folyamán megvalósul. A gyerekeknek kedvez az is, hogy megvalósul a Legtöbb jegyet javítók megajándékozásának ötlete, így a legügyesebbek a Gyenesdiási Ökokalandparkba és a Diási Élményparkba kapnak egész napos belépőjegyeket.
A gyermekek több konkrét javaslatot tettek a közlekedés biztonságosabbá tételére. Fekvőrendőrt, gyalogosátkelőnél lámpát, a bicikliútnál javítási munkákat kértek. Az iskoláskorú képviselők kérésére ivókutat helyeznek el egy forgalmasabb útnál, lesz éjszakai túra, és új fagylalt a Bringatanyán. A Turisztikai Egyesület közbenjárásával a héten megvalósult és elindult az „Ingyen desszertet a gyermekeknek” kezdeményezés is, amelynek keretében Gyenesdiáson 9 csatlakozó étteremben ingyen desszert jár minden 14 év alatti vendégnek.
Gál Lajos polgármester, a Hivatal illetékesei, valamint a helyi Turisztikai Egyesület munkatársa is részt vettek a megbeszélésen, akik az ülésen elhangzó javaslatokat hasznosnak és jogosnak ítéltek meg és igyekeznek minden kezdeményezésre megoldást találni. A résztvevők a gyermek képviselőkkel közösen dolgoznak azért, hogy a nyugat-balatoni családbarát üdülőfalu újabb szolgáltatásokkal, kényelmes és biztonságos környezettel várja a vendégeket az idei turisztikai szezonban. A testület tagjai szeptemberben értékelik a nyár során szerzett tapasztalatokat.

5 csatolt kép Gyermek képviselőkGyermek képviselő testületi ülésSzavazásGyermek képviselő testületGál Lajos polgármester
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.