Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2013. augusztus 1., csütörtök 18:13

Új munkahelyek, nagy érdeklődés
Tapolca - Ünnepélyes keretek között írt alá adásvételi szerződést Császár László, Tapolca Város polgármestere és Biró Tibor, a Biró Hűtéstechnikai- és Acélszerkezetgyártó Kft. ügyvezetője augusztus 1-jén. Ez a cég az első ugyanis, aki a volt katonai ingatlanok területén több mint 600 milliós beruházást hoz létre 7,2 hektáron.
 
Császár László az aláírást megelőző sajtótájékoztatón elmondta, hogy 2006-ban kezdődött meg a város területén működő laktanyák átvétele a Magyar Honvédségtől. Akkor, a déli laktanya területére turisztikai célú beruházást álmodott meg a város, azonban ezeket a terveket a 2008-ban kezdődő gazdasági válság keresztülhúzta. Ezért újragondolták a terület hasznosítását. 2011-ben kezdődött meg a rendezés terv részleges módosítása turisztikai célú besorolásból kereskedelmi-, gazdasági-, szolgáltató övezetté. Idén tavasszal érkeztek meg a szükséges engedélyek, életbe lépett a rendelet, így megnyílhat a terület a vállalkozások előtt. Császár László elmondta, hogy sokan érdeklődtek az önkormányzatnál, így pályázatot írtak ki az ingatlanokra és szándéknyilatkozatokat adtak ki azok számára, akik fejlesztési célú vagy telephellyel kapcsolatos pályázaton kívántak elindulni.
A volt honvédségi ingatlanok állapotuk miatt nagy értéket nem képviselnek, sokkal jelentősebb, hogy a terület infrastruktúrája jó, ipari vágánnyal rendelkezik és jelentős a földterület. Az értékbecslés megtörtént, meghatározták a vételárakat. A polgármester hangsúlyozta, hogy az önkormányzat számára nem az egyszeri bevétel a fontos, hanem az ide települő vállalkozások értékteremtő-termelő ereje és a munkahelyek számának növekedése, de nem elhanyagolható a helyi adókból származó bevételek növekedése sem. Így, ha az érdeklődő cég jelentős létszámbővítést, szakképzésben való partnerséget és egyéb bővítéseket-fejlesztéseket vállal, akkor akár 50%-al is csökkenhet a vételár.
A BHA Kft-n kívül komoly tárgyalásokat folytat az önkormányzat egy élelmiszeripari gépek forgalmazásával foglalkozó céggel, az MB Balatonnal, egy faipari céggel, egy forgácsolással foglalkozó vállalkozással. Nagy reményeket táplálnak egy habüveget gyártó környezetvédelmi beruházással és egy építési hulladékot feldolgozó cég betelepülésével kapcsolatban is. A polgármester úgy vélekedett, hogy ha a rendelkezésre álló 30 hektár benépesül, akkor akár kétszáznál is több munkahely létesülhet a városban.
Bíró Tibor, a BHA Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy 24 éve működik a cégük a városban. 50 főt foglalkoztatnak. Jelenleg három nyertes pályázatuk van, amivel 600 millió Ft-os beruházást terveznek a volt laktanyai területen. Eddig 2500 négyzetméteren dolgoztak, most ez 6000 négyzetméterre változik, ebből fakadóan munkatársaik létszámát megháromszorozni szándékozzák. Ha jelenlegi fejlesztésüket lezárják, akkor újabba kezdenek, ami tervezői szakember gárdájuk növelését vonja majd maga után. Mindezek mellett fontosnak tartja a szakképzést, hiszen ágazatuk specialitásai miatt jórészt maguknak kell saját szakembereiket kinevelni. Megemlítette még, hogy 50 fős beszállító-alvállalkozó csapat van mögöttük, így fejlesztéseik partnereiknél is munkahelyeket generálhatnak.
Lasztovicza Jenő országgyűlési képviselő örömmel üdvözölte az első nagyberuházó partnert. Elmondta, hogy további jelentkezőkkel is felgyorsulnak a tárgyalások. Továbbra is várnak olyan vállalkozásokat, akik új gazdasági szemléletet hoznak a városba. Sokak számára lehet vonzó a terület az infrastruktúra miatt, hiszen ezek megvalósítása egy zöldmezős beruházásnál sokmilliós költséget jelenthet, így ha Tapolcára jön, mindezt megspórolja. Fontosnak tartotta elmondani, hogy mivel a kárpótlások idején, az akkori városvezetés nem vásárolt földterületet, csak a laktanya és a reptér maradt meg mára, mint beruházásra alkalmas terület. Bíztat mindenkit, hogy éljen a hamarosan megnyíló uniós lehetőségekkel, mert vállalkozásfejlesztésre a korábbi 15% helyett 60%-ot fordítanak a jövőben.


2 csatolt kép ünnepélyes szerződéskötésünnepélyes szerződéskötés
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.