Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

CSONGRÁD-CSANÁD VÁRMEGYEI ÖNKORMÁNYZAT
2010. január 18., hétfő 12:11

Magyar Kultúra Napja - Csongrád megyei programok négy napon át, három helyszínen
Négy napos rendezvénnyel, három helyszínen köszönti a Magyar Kultúra Napját idén a Csongrád Megyei Önkormányzat. A Rendezvényházzal, a Móra Ferenc és a Koszta József Múzeummal valamint a Csongrád Megyei ÁMK-val közösen szervezik a programokat, amelyek között hungarikum konferencia, jótékonysági est és díjátadó is szerepel.

Részletes program a Magyar Kultúra Napja alkalmából

Január 19. kedd, 16 óra
Helyszín: Megyeháza aulája (Szeged, Rákóczi tér 1.)
„Helyi értékek, hungarikumok Csongrád megyében”

Az országos programokhoz kapcsolódó rendezvénysorozat legnagyobb volumenű eseménye lesz ez a konferencia, amelynek kísérőprogramjaként 3 napon át tart a kiállítás és bemutató a szegedi kistérség ősi szakmáinak ma élő jeles mesterei segítségével, vásári hangulatot varázsolva a Megyeháza aulájába. 10 település mutatja be értékeit: Algyő, Deszk, Domaszék, Kübekháza, Tiszasziget, Röszke, Sándorfalva, Zsombó, Tápé és Újszentiván. Olyan igazi „helyi hungarikumokat” láthatnak az érdeklődők, mint, hogy hogyan készülnek a szegedi papucs, a tápai gyékénytárgyak vagy az algyői halászháló. (A bemutatók megtekintésére január 19-én 16-18 óra, 20-án és 21-én 14-16 óra között lesz lehetőség.) 

A konferencia programja:
• Dél-alföldi dalok, táncok
• Magyar Anna, a Csongrád  Megyei Közgyűlés elnöke köszöntője
• Dr. Szabó Gábor egyetemi tanár, az MTA levelező tagja - Innováció és regionális gazdasági fejlődés
• Dr. Zakar Péter, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke - Hungarikumok, helyi értékek, helyi identitás
• Dr. Kiss-Rigó László Szeged-csanádi megyéspüspök - Szellemi hungarikumok
• Somogyi György, a Fűszerpaprika Kutató-Fejlesztő Kft. képviselője - Veszélyben a magyar paprika
• Balogh László, az MTV Közalapítvány elnök helyettese - Hungarikumok a médiában

 
Január 20. szerda, 18 óra
Helyszín: Móra Ferenc Múzeum (Szeged, Roosevelt tér 1-3.)
„Az igazat mondd, ne csak a valódit” – Eperjes Károly színművész önálló estje

Jótékonysági est a Feszty-körkép megújulásáért a Csongrád Megyei Önkormányzat és a Rendezvényház szervezésében. Közreműködik: Négyessy Katalin gordonkaművész. Az esemény bevételeit teljes egészében Feszty Árpád monumentális műalkotásának portalanítására fordítják, a Csongrád Megyei Közgyűlés 2010. január 21-i várható döntése alapján. Belépők korlátozott, viszont támogatói jegyek korlátlan számban kaphatóak az eseményre – már elővételben is a múzeumban. A belépőjegyek 1500, a támogatói jegyek 1000 forintba kerülnek. Az ülőhelyek elfoglalása érkezési sorrendben történik majd.

Január 22. péntek, 16.00
Helyszín: Koszta József Múzeum (Szentes, Kossuth tér 1.)
Csongrád Megye Közművelődéséért Díj átadása és a Himnusz-pályázat eredményeink kihirdetése

Ünnepélyes keretek között adja át Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke a Csongrád Megye Közművelődéséért Díjat, amelyet 2009-ben G. Szabó Lenkének, a Szentes Városi Könyvtár igazgatójának és Dr. Berta Tibornak, a Csongrád Megyei Levéltár igazgatóhelyettesének ítélt oda a megyei közgyűlés. Ugyanezen az eseményen hirdetik ki a Rendezvényház Himnusz-pályázatának eredményeit is. Immár harmadik alkalommal, írta ki ezt a pályázatot a Rendezvényház, most a Széchenyi Évhez kapcsolódóan. A téma Széchenyi István és életműve volt. A pályamunkákat, képzőművészeti alkotásokat és irodalmi, esetleg történelmi témájú írásokat máig várták, és a jövő hét elején zsűrizik. A díjakat a legjobbaknak Molnár Csaba, a Rendezvényház Nonprofit Kft. ügyvezetője adja át. Az ünnepségen közreműködik a Pavane Táncegyüttes.

A Magyar Kultúra Napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát.



Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.