Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége
2010. február 2., kedd 09:58

Lapozgató - Megjelent az ÖNkormányzat januári száma
20 év múltán
Húsz évvel a politikai rendszerváltozás után ismételten fel kell tennünk a kérdést, hogy mire való az önkormányzatiság Magyarországon.  Erre a kérdésre adandó választ húsz évig elodáztuk, de nincs további húsz évünk az érdemi válaszra, változtatni kell! – fogalmaz határozottan vitaindítónak szánt írásában Zongor Gábor, a TÖOSZ főtitkára.

Merre tovább helyi adók?
Politikai körökben ma már egyetértés mutatkozik abban, hogy hatályos adórendszerünk megérett a felülvizsgálatra. A nagy kérdés annak hogyanja, mértéke, ütemezése – e tekintetben a nézetkülönbségek szinte feloldhatatlanok. Így például racionálisnak látszik az a koncepció, hogy a közterhek felülvizsgálata csakis az államháztartás megújításával együtt valósulhat meg. Ebben nincs talán vita, a nagy kérdés az, hogy a racionalizálásra érett közteherviselés érinti-e és hogyan a helyi adókat – teszi fel a kérdést Szmetana György, a TÖOSZ helyiadó-szakértője.

Gazdagok a szegényekért
Vajon a helyhatóságokat mennyire teszi ellenérdekeltté az adóerő-képesség vizsgálaton alapuló költségvetési kiegyenlítő rendszer a saját források képzésében, vagy éppen ellenkezőleg: kifejezetten ösztönöz az iparűzési adó kivetésére.  Rozsi É. Judit, a Pénzügyminisztérium önkormányzati költségvetési főosztályának vezetője interjúnkban az utóbbi álláspontot képviseli, s beszél a 2010-ben várható változásokról is.

Nem elég a tüneti kezelés
A mindenkori költségvetési törvény 6. mellékletének értelmében az önkormányzatok működőképességének megőrzésére a jogalkotó három lehetőséget biztosít. Az önhiki, valamint az adósságrendezésre irányuló hitelfelvétel kamattámogatása mellett, pályázni lehet egy ún. egyéb jogcímen is. A HO-jelentés ezúttal ezen egyéb jogcím kedvezményezetteinek körét mutatja be a 2006–2009 közötti időszakra vonatkozóan.

„Lekéste” a Vésztői Köztársaságot
Ezúttal Kaszai János a címlap hőse, aki 1945-ben született, azon a tavaszon, amikor nem sokkal előtte a pár hónapos Vésztői Köztársaság elbukott. Kaszai János hamarabb vezetett kombájnt, mint települést, Vésztő polgármesterévé 47 évesen választották. 18 éve megszakítás nélkül vezeti szülőhelyének önkormányzatát...

Elavult rendszereket fenntartani még Norvégiában is túlságosan költséges
Oystein Haugen, a Norvég Helyi és Regionális Önkormányzatok Szövetségének (KS) nemzetközi ügyekkel foglalkozó projektmenedzsere január 14-én munkamegbeszélésre érkezett a TÖOSZ székházába. A norvég partnerszervezet vezető munkatársa az Önkormányzati kapacitásépítési program norvég módszer alapján 2009–2010 című közös projekt felelőse, őt kérdezte Sabján Katalin.

Egymástól tanulunk
Eltelt az ötödik és a hatodik képzési nap a Polgármester Akadémián, amely ugyan nem elegendő idő egy (új) világ teremtéséhez, de annyi bizonyos, hogy a képzés egyre nagyobb népszerűségnek örvend a részvevő polgármesterek körében, s mint az alábbiak is bizonyítják, elégedettséggel és elismeréssel nyilatkoznak róla a megkérdezett előadók és hallgatók egyaránt.

Haszonélvezők és kárvallottak
2009 decemberében elfogadta az Országgyűlés a központi kormányzat 2010-es költségvetését, és folyamatban van az önkormányzatok költségvetésének előkészítése, elfogadása. A helyzet bemutatása érdekében megkerestük néhány település polgármesterét, akiknek a véleményét közöljük. Az interjúkból kiderül, hogy mindenütt egyformán fennáll az a semmiképp sem elhanyagolható félelem, hogy az iparűzési adó központi beszedésének következtében pluszmunka jelentkezik a települések önkormányzatainál, illetve, hogy az iparűzési adóbevételek tervezhetetlenné válnak....

Nem változnak idén a polgármesterek korengedményes nyugdíjszabályai
Legutóbb tavaly júniusi számunkban foglalkoztunk azzal, hogy miként érinti a polgármestereket az Országgyűlés által május 11-én elfogadott, a társadalombiztosítási nyugellátásról rendelkező – 1997. évi LXXXI. tv. (Tny) módosításáról szóló 2009. évi XL. – törvény, amely szerint az öregségi nyugdíjkorhatár 2010. január 1-től fokozatosan emelkedik 62-ről 65 évre. A törvénymódosítás elsődlegesen azokat a polgármestereket érintette hátrányosan, akik a polgármesteri jogállásról szóló törvényben (1994. évi LXIV. tv. – Pttv.) szabályozott korengedményes öregségi nyugdíj igénybevételére a ciklus végeztével, 2010-ben jogosulttá váltak.  A TÖOSZ közbenjárására azonban a helyzet megváltozott, 2009 novemberében az Országgyűlés módosította a nyugdíjtörvény  polgármesterekre vonatkozó rendelkezéseit, ezzel a hírrel az érintett polgármesterek elégedettek is lehetnének, mégis nagyon sok megkeresés érkezik a TÖOSZ-hoz. A problémákat Steiner Erika, a TÖOSZ főtitkár-helyettese foglalta össze.
 
Folyóiratunk tavaly májustól új formában és megújult tartalommal jelentkezik. Ezúttal már teljes terjedelmében színes az ÖNkormányzat, lapozzon bele, biztosan talál kedvére való olvasmányt. Ha van témajavaslata, kérjük, küldje el.

Csiky Ildikó, főszerkesztő




Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.