Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

HAJDÚNÁNÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2014. augusztus 4., hétfő 16:07

Hajdúk Világtalálkozója Hajdúnánáson
Első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal rendezte meg Hajdúnánás városa a több napon át tartó program kavalkádot, a Hajdúk Világtalálkozóját Bocskai István emlékének méltó ápolása, a hajdú őseink előtti tisztelgés valamint a hajdúvárosok kapcsolatának erősítése érdekében.
 
Az első alkalommal megrendezett Hajdúk Világtalálkozója a „A hajdúk nyomában” című történész konferenciával vette kezdetét július 31-én neves előadókkal, melynek célja volt, hogy feltárja a hajdú népcsoporthoz kötődő történelmi tényeket és hagyományokat.
Az ünnepélyes augusztus 1-ei, pénteki megnyitón Szólláth Tibor, Hajdúnánás város polgármestere köszöntötte a résztvevőket, a XVI-XVII. századra jellemző díszbe öltözött katonai csapatokat, majd a hajdú őseink tiszteletére muskétalövésekkel vette kezdetét a fáklyás vonulás a gyógyfürdőbe. Az est hátralévő részében az érdeklődő közönség Kátai Zoltán, énekmondó lemezbemutató koncertjét követően a helyi Naná Színház „Hajdú Rege” című szabadtéri darabját tekinthette meg, melyben a hajdúk letelepedési története, a szerelem és a hazatalálás kapta a fő hangsúlyt.
Szombaton a kulturális és gasztronómiai programok mellett katonai bemutatók is színesítették a napot, hiszen akik kilátogattak a Hajdúnánási Gyógyfürdőbe a XVI-XVII. század csata jelenetei  elevenedtek meg előttük. Az I. Hajdúk Világtalálkozóján ugyanis a cél az volt, hogy élethűen bemutassák a kor hagyományait, emellett a látványos fegyver- és harcbemutatókat is. A programsorozaton több mint száz hagyományőrző vett részt, akik közül érkeztek hazánkból, Lengyelországból, Szlovákiából és Csehországból is. Az egésznapon át tartó katonai bemutatók mellett különböző néptánccsoportok is felléptek. Az estét a tűz-és fényzsonglőr show, majd a korabeli zenés-táncos összejöveteleket megidéző „Hajdú bál” zárta.
Vasárnap a hajdúvárosok képviselői további együttműködésére vonatkozó szándéknyilatkozatot írtak alá a város főterén.
  A több napos rendezvény célja, hogy a közös hajdú múltunkat ápoljuk, építsük, s utódaink számára tovább adjuk, mindemellett pedig történelmünket minél közelebb vigyük az emberekhez és bemutassuk számukra a hajdú hagyományainkat.

11 csatolt kép HVTHVTHVTHVTHVTHVTHVTHVTHVTHVTHajdúk Világtalálkozója
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.