Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

HAJDÚNÁNÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2014. augusztus 6., szerda 13:53

Nánási lány lett a Hajdúknak szépsége
A számos érdekes programot kínáló IV. Nánási Vigasságok július 26-án a „testvérvárosi hétvégével” folytatódott.
 
A nagyszabású programsorozat a Pásztorételek Főzőversenyével vette kezdetét a Hajdúnánási Gyógyfürdőben 2014. július 19-én. A rendezvény a Köztársaság téren folytatódott július 21-én, ahol a meghívott nótakörök és nótaénekesek szórakoztatták az érdeklő közönséget.
Július 25-én a testvérvárosainkból Ustronból és Érmihályfalváról érkezett zenekarokkal, csoportokkal, valamint „Gergő és Lotti” helyi zenekar közreműködésével könnyűzenei koncertek várták az érdeklődő közönséget. A nap a „Balkán Fanatik” mintegy másfélórás koncertjével zárult.

A hétvége első napja a Hajdú-Bihar Megyei Nyugdíjas Szervezetek Szövetsége és a Hajdúnánási Nyugdíjas Klub szervezésében XI. Nyugdíjas Kórus Találkozóval vette kezdetét, ahol bemutatkoztak a Hajdúnánáson és a környező településeken működő nyugdíjas klubok énekegyüttesei, nótakörei. A délelőtt az egészség jegyében telt, hiszen előadásokkal, szűrővizsgálatokkal, elsősegélynyújtó tanfolyammal várták az érdeklődőket, ahol olyan előadókkal találkozhattak a programra kilátogatók, mint Dr. Zacher Gábor, Rácz Zsuzsa, Brózi Klára, Zahari Vince vagy Kecskés Zoltán. Az eseményt tovább színesítette „Tompeti és Barátai” koncert valamint arcfestés és kézműves foglalkozások.

Délután került sor a IV. Hajdúknak Szépsége elnevezésű szépségkirálynő választásra. A rendezvény szünetében városunk testvérvárosainak művészeti csoportjai, a Nána Táncstúdió és a Hajdúnánási Gimnasztráda Csoport is fellépett. A kitüntető címért idén tizennégy gyönyörű lány versengett, amit egy évig viselhet a győztes. A szépségversenyen Murvai Klaudiát választotta legszebbnek a zsűri, második helyezett lett Caragilov Melissa, míg a harmadik helyet Simon Ivett vihette el. A szakmai zsűri és a közönség véleménye is egyhangú volt, hiszen a közönségdíjat szintén Murvai Klaudia nyerte el. Az estet Mészáros Árpád Zsolt műsora zárta.

A megmérettetésen induló valamennyi lánynak nagyon sok szeretettel gratulálunk!

10 csatolt kép 10987654321
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.