Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2020. április 10. péntek
Hírek témák szerint

HAJDÚNÁNÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2014. december 17., szerda 15:42

A hajdúszabadság születését ünnepelte Hajdúnánás
Bocskai István fejedelem 1605. december 12-én Korponán kiadott kiváltságlevelével Nánást hajdútelepüléssé tette. A hajdúszabadság születésnapján a hagyományos város napi ünnepségen emlékeztünk a 409 évvel ezelőtti napra. E jeles eseményen Bocskai fejedelem szobrának megkoszorúzását követően az ünnepi képviselő- testületi ülésen a Polgármesteri Elismerő Címek és a  városi kitüntető díjak átadására is sor került.
 
A város napi ünnepség december 12-én, délután a hajdúnánási Bocskai István szobor fából készült másának ünnepélyes átadásával vette kezdetét a Hajdúnánási Közös Önkormányzati Hivatal emeleti aulájában, melyet Varga László a szobor készítője adományozott városunknak.
 
Az átadót a hagyományos városi fotópályázat anyagából nyílt kiállítás követett, majd délután fél hatkor kezdődött az ünnepi képviselő-testületi ülés Bocskai szobrának megkoszorúzásával.
 
A főtéren Dr. Juhász Endre, alpolgármester mondott ünnepi beszédet, aki Bocskai István fejedelem életét, majd életútjának a múlthoz, s a mához szóló tanulságairól beszélt. Alpolgármester úr a magyarság összetartására, egységérére hívta fel a figyelmet, mely a fejedelem végrendeletében is olvasható - „… a magyarság egymástól le ne szakadozzon, hanem mind az egész magyar nemzetségnek megmaradása legyen…”
 
A koszorúzás után a Kéky Lajos Városi Művelődési Központ zsúfoltságig megtelt színháztermében folytatódott az ünnepi megemlékezés. A Himnusz hangjait követően Szólláth Tibor, Hajdúnánás város polgármestere mondott ünnepi beszédet, melyben többek között az összefogás, összetartás szerepének fontosságát hangsúlyozta. „Azok a közösségek fognak a jövőben is boldogulni, akik rájönnek arra, hogy közösen többek vagyunk, mint külön-külön. S akik képesek ezt meglépni, s képesek felfogni, hogy az együttműködés előre visz, azok a közösségek lesznek képesek megtalálni helyüket a világban.”
 
 
A rendezvény megnyitóját követően a város kitüntető díjak átadására került sor azoknak, akik munkájukkal nagyban hozzájárultak a város fejlődéséhez, öregbítették városunk hírnevét. A 2014-es esztendőben városunk közösségéért kifejtett kimagasló tevékenységének elismeréseként Hajdúnánás város polgármestere Polgármesteri Elismerő Címet adományozott: Tóth Ferenc, Sebő László, Herter Gyula, Oláh Imre, Horváth Imre, Krizsán Tibor részére.
 
2014-ben Hajdúnánás közösségéért kifejtett kimagasló tevékenységének elismeréseként Hajdúnánás város polgármestere Polgármesteri Közösségi Díjat adományozott: Anda György r. törzsőrmester részére.
A Kabay János Közegészségügyi Díjat dr. Nagy József kapta, míg a Csiha Győző Mezőgazdaság, Ipari és Kereskedelmi díjat Török Istvánnak adományozta a képviselő-testület.
A tradicionális íjászat területén hazai és világversenyeken elért kimagasló eredményeinek elismeréseként a „Hajdúnánás Városáért” kitüntető díjban, ebben az évben Mónus József részesült.
 
Az ünnepi programon a Debreceni Hajdú Táncegyüttes „Ponyva, avagy a legenda tovább él” című táncjátékát mutatták be a jelenlegi felnőtt együttes táncosai, mely előadás 2010-ben az országban legmagasabb pontszámmal minősült a felnőtt együttesek között.
 
Az immáron hagyománnyá vált Hajdúnánás vállalkozóinak köszönhetően a „Város Asztala” ismételten megteríttetett.
 
Vállalkozóinknak köszönjük a felajánlást, a díjazottaknak pedig szívből gratulálunk!

9 csatolt kép 987654321
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.