Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

TÉGLÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2015. február 9., hétfő 14:47

Múzeumi esték Tégláson
Nagy érdeklődés övezte a téglási Múzeumi esték c. rendezvénysorozat február 5-ei programját. A közönséget Czibere Béla polgármester köszöntötte, aki megnyitó beszédében elmondta, hogy a múlt szellemi hagyatékának őrzése és átörökítése közös feladatunk, melynek mozgató ereje saját és utódaink iránt érzett felelősségünk. A város méltán lehet büszke történelmi múltjára, melyben meghatározó volt a Rákóczi szabadságharc, amiben Téglás cselekvően részt vett. Ebből az időből származik a város legrégebbről ismert címerképe, mely az 1706-ban készült pecsétnyomón volt használatban.  Ez alapján nemrégiben új pecsétnyomót készíttetett a város, ennek bemutatására is sor került az est folyamán.
A rendezvény vendége Szendrei László történész, író volt, aki a Debreceni Egyetem szakreferenseként dolgozik, s számos publikációja jelent meg szakfolyóiratokban, gyűjteményekben és önálló kötetekben is. A múlt év végén kiadott „A magyarok istene” című művelődéstörténeti tanulmánykötete kapcsán beszélt a történelmi hitelességről, a felhasznált források kiválasztásáról, s a magyarok istenhitéről és a „magyarok istene” kifejezés eredetéről, aspektusairól.
Elmondta, hogy a kifejezés a reformkorban terjedt el széles körben, ám jóval korábbi keletkezésű. Számtalan szólásunk őrzi ezt a szép kifejezést.
A rendezvény zárásaként a helyi általános iskola tanulói egy olyan szép régi áldással búcsúztak a közönségtől, mely szintén őrzi ezt a formulát:
„Adjék kegyelmeteknek a magyarok Istene        
minden szépet és jót -
kenyér mellé tiszta vizet, fehér sót,
száraz fedelet, meleg kemencét,
szerető szavakat, ölelő karokat,
szabad Hazában fehér gyolcsot,                             
jószág védelmére bátor kutyát,
fürge lábú, gyors csikót,
szapora apró népnek ringó bölcsőt,      
napszállatra áldott nyugalmat
míg a kerek világ meg nem áll,
minden napnak a maga szentségét,
Fényességben Békességet!”
 

 Tompa Tibor Csabáné közművelődési főtanácsos


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.