Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ)
2015. február 20., péntek 14:07

Tisztújító küldöttgyűlést tartott a Magyar Önkormányzatok Szövetsége
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) 2015. február 20-án, Gödöllőn megtartotta az önkormányzati választások utáni első tisztújító küldöttgyűlését, amelyen Gémesi György elnök beszámolt a szövetség elmúlt négy év során végzett munkájáról, majd a megyei küldöttek megválasztották a következő ötéves ciklusra a MÖSZ elnökségét és felügyelő bizottságának tagjait. A MÖSZ-t a következő öt évben is Gémesi György elnök vezeti.

 

„A Magyar Önkormányzatok Szövetsége az elmúlt négy év során is igyekezett mindent megtenni az önkormányzatok érdekeinek érvényesítéséért, autonómiájuk és működőképességük megőrzéséért” – mondta elnöki beszámolójában Gémesi György, majd az önkormányzati szektor, illetve az érdekegyeztetés általános helyzetéről, problémáiról, illetve a szövetség hazai és nemzetközi tevékenységéről számolt be az egybegyűlteknek.
 
Az elnöki beszámolót követően a küldöttek elfogadták a szövetség alapszabályának módosítását, a pénzügyi beszámolót majd megválasztották a szövetség elnökségének és felügyelő bizottságának tagjait. A megjelentek egyhangú szavazással ismét Gémesi Györgyöt választották a szövetség elnökének, a két társelnök Ribányi József, a Tolna megyei közgyűlés alelnöke és Eszes Béla, Jánoshida község polgármestere lett. A megújított elnökség tagjai: Ambrus Gyöngyi, Kistokaj, Babák Mihály, Szarvas, Hatvani Miklós, Isaszeg és Olajos Mihály, Szentpéterszeg polgármestere. A felügyelő bizottság elnöke Boldog István, a Fidesz országgyűlési képviselője, tagjai Tilhof István, Mátyásdomb és Halász Gábor, Kiskutas polgármestere lettek.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.