Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 18. csütörtök
Hírek témák szerint

HAJDÚNÁNÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2015. március 12., csütörtök 15:36

„Királyok, fejedelmek útja” - műhelynap Hajdúnánáson
A Bocskai Filmszínház épületében, Hajdúnánáson került megrendezésre 2015. március 12-én a „Királyok, fejedelmek útja” program keretében „Útjelzők” címmel a harmadik műhelynap, melyet a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodája és a Nemzeti Művelődési Intézet Közösségi Kezdeményezések Országos Szakmai Központja közösen szervezett.
 
A négy műhelynapból álló programsorozat legfőbb célkitűzése a 2008-ban indított „Királyok, fejedelmek útja” program továbbfejlesztési lehetőségeinek feltárása, a határon innen és túli települések bevonása, jó gyakorlatok megismertetetése az érintettekkel, valamint munkaszervezet és egy klaszter létrehozása.
E célok mentén szerveződött meg immáron harmadik alkalommal az a munkacsoport, akik a program stratégiai továbbfejlesztéséhez konkrét célokat tűztek ki, s határozták meg a 2015. évi feladatokat.
 
Az eseményt Szólláth Tibor, Hajdúnánás város polgármestere nyitotta meg, aki beszédében többek között szólt a helyi identitás erősítésének szerepéről, melyben a hajdútelepüléseknek kifejezetten fontos a Bocskai kultusz ápolása, megőrzése. Polgármester úr mindezek mellett beszélt városunk gazdaságélénkítő és közösségépítő fejlesztési programjairól is.
 
Jantyik Zsolt, a Nemzeti Művelődési Intézet Közösségi Kezdeményezések Országos Szakmai Központjának vezetője beszédében a „Királyok, fejedelmek útja” program elmúlt esztendőben történt fejleményeiről, tapasztalatairól, illetve a megvalósítást elősegítő pályázati forrásokról beszélt. 
 
A műhelynapon Hamvas László faciltátor, a Hajdúsági Hallgatókért és Civilekért Egyesület elnöke tartott előadást „Szervezeti keretek - 2015. évi feladatok” címmel, melyben különböző irányvonalakat vázolt fel a lehetséges célok elérése érdekében. Előadásában kitért a misszió – modellekre, a klaszterekre, mint az innovációt és a versenyképességet elősegítő szerveződésekre valamint projektszervezeti formákra.
 
Az előadásokat követően a nap további részében a műhelymunka során a résztvevők közösen tárták fel a „Királyok, fejedelmek útja” program lehetséges irányelveit, célkitűzéseit.

5 csatolt kép 32154
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.