Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2015. április 10., péntek 13:51

Ünnep a főtéren
Több mint kétszáz diák érkezett péntek délelőtt Oroszlány főterére, hogy közösen ünnepeljék meg immár negyedik alkalommal a Magyar Költészet Napját, ami április 11-én József Attila születésnapja.
A József Attila iskola fiataljai stílszerűen névadójuktól a Kertész leszek … című művet választották, s szintén az ünnepelt versét adták elő a Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola tanulói.
A Gyermekotthon lakóinak produkcióját követően aztán egyszerre hangzott több mint kétszáz torokból Szabó Lőrinc, Dzsuan–Dszi álma című opusa, ezzel azonban még nem volt vége a közösségi eseménynek, hiszen aki egyénileg is vállalkozott a versmondásra, azt külön jutalmazták a szervezők az oroszlányi Magyar Költészet Napján.

Oroszlány, 2015.04.10.




Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.