Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 18. csütörtök
Hírek témák szerint

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2015. április 13., hétfő 10:37

Bemutatkozott az Égi Kávéház
Kevesen voltak kíváncsiak Oroszlányban a Magyar Költészet Napja alkalmából szombaton fellépő trióra, pedig élményszámba menő, újszerű produkció az Égi Kávéház.

A „betonban” bemutatkozó hármas formáció 2007-ben haveri zenélgetéssel indult, s létrejöttében közrejátszott József Attila és Pilinszky János írásainak szeretete, illetve nem titkolt szándékkal e két költőóriás műveinek még szélesebb körben való terjesztése – tudtuk meg Mester Balázstól, aki az élő show gitárjátéka mellett az előzetes keverést és masteringet is végzi. 2011-ben cím nélkül, saját kiadásban jelent meg első CD-jük, amit 2014-ben követett a második szerzői lemez.

Az Égi Kávéház csak most indul be igazán, s ars poeticája: József Attila, Pilinszky János, Ady Endre, Radnóti Mikós, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső és a magyar irodalom többi legendás alakjának megismertetése a széles publikummal, elsősorban a fiatalokkal.

- Mind több iskolába szeretnénk eljutni Árva Gábor és Szűcs József barátommal, hogy kultúrmissziót teljesítve, élő, zenés irodalomórákon mutathassuk be új értelmezésben a magyar költőóriásokat – nyilatkozta Mester Balázs.

Oroszlány, 2015.04.12.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.