Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 18. csütörtök
Hírek témák szerint

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2015. május 9., szombat 21:06

Tisztújítás az oroszlányi tűzoltóknál
Évértékelő, tisztújító közgyűlést tartott péntek délután az oroszlányi Tűzoltó Köztestület, amelyen sor került a felügyelő bizottság beszámolójára, a 2014. évi költségvetés elfogadására, valamint az alapszabály módosítására is.
Az elmúlt időszak munkájáról szólva Szabó Imre parancsnok elemezte a lánglovagok teljesítményét, aki elmondta: a tavalyi évben 69 tűzesethez és 93 műszaki mentéshez vonultak, s a város mellett Kecskéden, Pusztavámon, Dadon és Bokodon is segítettek.
Olyan jelentősebb tüzeknél, intézményeknél, cégeknél dolgoztak többek között, mint a Domino áruház raktárhelyisége, a Vértesi erőmű, a Családok Átmeneti Otthona, illetve a település nagy visszhangot kiváltó esete, a karácsonyi betlehemi ház kiégése. Műszaki bevetéseik közül az Oroszlány és Környe közötti közlekedési baleset 3 fő sérülttel, a Csákvári úton bekövetkezett közlekedési baleset, és egy öngyilkossággal fenyegetőző személy különösen emlékezetes.
A parancsnok szólt arról is, hogy az önkéntesek létszáma sajnos évről-évre alacsonyabb és behívhatóságuk is komoly szervezést igényel, miközben az ellenőrzések során nincs különbség a főállású és az önkéntes tűzoltó elvárt tudásszintje között. Ez a körülmény pedig az emberek elbizonytalanodását és elmaradását is okozta.
Szabó Imre a szervezet társadalmi szerepvállalásával kapcsolatban hangsúlyozta: egyre több alkalommal kapnak megkeresést egyes rendezvények színesebbé tételére. Rendszeresen részt vesznek a városi programok előkészítésében, biztosításában, illetve a gyermekprogramok fontos szereplői lettek. Részt vettek iskolai sportversenyeken, vállalatok által rendezett családi napokon, rendszeresen fogadnak óvodai, iskolai csoportokat a laktanyában.
Kapcsolataik folyamatosan bővülnek és mélyülnek, így ma már a Viktor Szikvíz Kft-t, a BorgWarner Kft-t és a GE Water & Process Technologiest is fontos támogatóik között tudhatják.
Papp Péter köztestületi elnök az idei év költségvetéséről szólva kiemelte: az önkormányzat mindent megtesz a kiegyensúlyozott működés biztosítása érdekében. Az ez évi 27 millió forintos támogatást megtoldotta 2 millióval, és ehhez jön még a 25 milliós központi, 3 milliós normatív támogatás, illetve a saját bevételek. Összességében bőven 60 millió forint fölötti összegből gazdálkodhatnak a lánglovagok, amiből 40 milliót a bérek, míg 11 milliót azok járulékai visznek el.
A titkos szavazással megrendezett tisztújításon a következő ciklusra Lazók Zoltán polgármestert választották meg a köztestület elnökének, Papp Péter lett az alelnök, míg a tűzoltók irányításában Szabó Imre parancsnok munkáját továbbra is Nemes Kálmán parancsnokhelyettes segíti.

Oroszlány, 2015.05.09.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.