Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

BUDAPEST FŐVÁROS XIII. kerület Önkormányzata
2015. június 17., szerda 08:44

Biztonságot nyújt a helyi gyermekvédelem
Önkormányzat a családokért


A képviselő-testület júniusi ülésén elfogadta a helyi gyermekvédelmi rendszer működéséről szóló beszámolót. Megállapította, hogy az alapvető cél továbbra is a prevenció, a gyermek családon belül történő nevelésének elősegítése, a gyermekek veszélyezettségének megelőzése. Az ellátórendszer támogatásokkal és szolgáltatásokkal segíti a családokat a gyermek nevelésében.  

A helyi gyermekvédelmi rendszer sajátossága, hogy minden gyermek számára gondoskodást nyújt, fokozott védelemben részesíti a rászorulókat. 2014. évben 936 millió Ft-ot használtunk fel a családok segélyezésére. A kérelmezők számának emelkedése leginkább a lakhatási támogatások, a lakhatás biztonságának erősítése területén jelentkeztek. A Szociális, Egészségügyi és Művelődési Bizottság méltányossági jogkörében 9666 esetben járt el. Ebből a gyermeket nevelő családok aránya 64%. A gondozott családok többsége díjhátralékkal küzd.

Partner kártyával 13 886 fő rendelkezik, ebből 2014-ben váltottak ki 3141-et, közülük több mint 40%-a gyermeket nevelő család. Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben 2381 gyermek részesült, a kérelmet benyújtó szülők 65%-a egyedül neveli gyermekét, gyermekeit.

2014. évben összesen 7979 gyermek vette igénybe az étkeztetést gyermekjóléti és köznevelési intézményekben. A gyermekétkeztetés teljes költsége 1 milliárd 105 millió Ft volt, ebből önkormányzati forrás 345 millió Ft.

A gyermekvédelem területén a veszélyeztetettség megelőzése, megszüntetése érdekében nyújtott különböző szolgáltatások keretében utcai szociális munkát végeznek szakembereink a csellengő gyerekek felkutatására. Az utcai- és lakótelepi szociális munka és prevenciós programok 1147 kiskorút értek el az elmúlt évben.
A Gyermekjóléti Központ az év folyamán 861 kiskorú esetében látott el családgondozást, ebből 491 gyermek (349 család) alapellátásban, védelemben, nevelésben, ideiglenes hatállyal elhelyezve, illetve utógondozott volt. 266 gyermekkel kapcsolatban más tevékenységet végeztek, például kézműves, szabadidős gyermekcsoportot szerveztek a 3–12 éves korúak részére.
A „Baba-mama” program tovább folytatódott, amely a 0-3 éves korú gyermekeket nevelő szülőknek biztosított találkozási és program lehetőséget, ahol ”szülők iskoláját” indítottak. A Prevenciós Központban Médiacsoport, Főzőklub, Tin Disco működik. Az önkormányzat 2014. évben is csatlakozott a Bursa Hungarica felsőoktatási önkormányzati ösztöndíjrendszerhez. A meghirdetett pályázaton 92 fiatal részesült ösztöndíjban.

A nyári napközis táboroztatást 54 munkanapon 268 hátrányos helyzetű gyermek részére szervezték meg. A program megvalósításában 14 családgondozó, 33 diákmunkás, 4 önkéntes, 8 külsős szakember és 16 fő 50 órás közösségi szolgálatot teljesítő diák vett részt. Kilencedik alkalommal szerveztük meg a nyári étkeztetést gyermekek részére, június közepétől augusztus végéig, amelyben 187 család 494 gyermeke vett részt.

A gyermekek napközbeni ellátására összesen 1057 férőhely áll rendelkezésre. Bővítettük a férőhelyek számát, a Csipet - Csapat (Hajdú u.) bölcsődében 28 hellyel. A bölcsődei jelentkezés és a felvétel folyamatos, várólista nincs, a bölcsődébe felvett gyermekek aránya 23,35%.

Három intézményben integrált nevelés-gondozást folytatnak, így a sajátos nevelési igényű gyermekeket is tudják fogadni. Fejlesztésüket a Pedagógiai Szakszolgálat segítő szakemberi végzik: gyógypedagógus, logopédus, pszichológus.

A gyermekvédelmi rendszer eleme a védőnői szolgálat, négy új körzettel bővülve, 30 körzetben működik, 5651 családot gondoznak. A családok 5-6%- a munkanélküli, a gondozottak 7-8%-a gyermekét egyedül nevelő szülő. A csonka családok száma folyamatosan emelkedik.
A 2014-es évben is folytattuk a kerületünkben már jól működő D.A.D.A. programot. „Az iskola rendőre” elnevezésű program a kerület összes általános és középiskolájában működik. Az „Ovizsaru” program folytatódott, egyik  kerületi óvodában egy képzett rendőr segítségével óvónő  oktatja a gyermekeket.
 
A Gyermekjóléti Központ kiemelt feladata a veszélyeztetettséget észlelő és jelző rendszer működtetése, mely a prevenciós munka első számú eszköze. A veszélyeztetettségre vonatkozóan 1590 jelzés érkezett (2013. évben 1297). Ebből 468 általános - és középiskolából érkezett, nagyrészük az igazolatlan hiányzásokról szól (244).

Civil szervezetek részt vesznek a helyi gyermekvédelemben. Ellátási szerződés keretében nyújtunk ellátást: a családok átmeneti elhelyezésére.

Alapvető célunk továbbra is a veszélyeztetettség megelőzése. 2015. évben kiemelt feladatként szerepel az iskolai szociális munka kiterjesztése. A középpontban a gyermek, szülő, valamint a gyermek, szülő és iskola kapcsolata áll.
 Konkrét programok:
Prevenciós programok bővítése a gyermekek számára, elsősorban délutáni szabadidős programok szervezésével;
Iskolai szociális munka szakmai programjának kialakítása, a szakmai tevékenység elindítása.
A gyermekvédelmi rendszer átalakulása miatt megfelelő kapcsolattartási formák kialakítása, bevezetése a közös cél érdekében;
A szülői kompetenciák, készségek erősítését szolgáló programok kiemelten a várandós és kisgyerek es szülők részére;
A közvélemény és a szülők, gyerekek tájékoztatását erősítő, lehetőségek megkeresése;
Jogszabályi környezet változásából adódóan új módszerek, eljárások kidolgozása;
Prevenciós munkacsoport létrehozása, szakmai program kidolgozása;
Helyi szakemberek képzése;
Pályázat benyújtása az „UNICEF Gyerekbarát Település” cím elnyerésére.
 


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.