Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2015. november 24., kedd 09:54

Sikeres faültetési akció Békésen
Közel kétszáz facsemetét ültettek civil szervezetek, intézmények és magánszemélyek november 14-én, szombaton délelőtt Békés Város Önkormányzatának közterületi faültetési akciójának köszönhetően.

A fákat az önkormányzat faiskolájából termelték ki, és az előzetes jelentkezések alapján osztották szét a szép számú érdeklődő között a városháza udvarán. Platán, szilfák, kőris, gyertyán és galagonya talált új otthonra. Mintegy ötvenen vállalták azt, hogy elültetik és a későbbiekben gondoskodnak is az elültetett növényekről. Az akció keretében szaktanácsadással segítették a jelentkezőket és bizonyos esetekben a fák elültetését is a szakemberek végezték. Hégely László a gazdakört képviselte a programon, aki egy békési Tündérkert létrehozását tervezi az önkormányzattal közösen, amely az őshonos gyümölcsfák összegyűjtését célozná meg. Laci bácsi célja kettős, szeretné a gyerekek, a fiatalok körében népszerűsíteni a régi gyümölcsfákat, mindemellett a kertészkedésnek is új lendületet adnának a figyelemfelhívó programmal.

Néhány évvel ezelőtt hasonló társadalmi megmozdulással, közös összefogással ültettek ki 103 facsemetét a Fáy utcára, az Élővíz-csatorna mentén. A városszépítő akcióval a Fáy utcai ligetes parkerdő kialakítása valósult meg. Akkor számos civil szervezet, magánszemély és vállalkozó vett részt a faültetési programban, ők azóta is gondoskodnak az általuk ültetett növényekről. Ezzel párhuzamosan indította a faiskolát az önkormányzat, amelyből most a fák kitermelésre kerülhettek.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.