Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2016. február 15., hétfő 16:02

Edzőtermet avattak
"Oroszlány életében újabb sporttörténeti esemény részesei lehetünk, és több évtizedes hiányt pótolva, együtt ünnepelhetjük ennek az ökölvívó létesítménynek a felavatását" – kezdte beszédét hétfőn délelőtt Lazók Zoltán polgármester, aki így folytatta: "Hosszú út vezetett idáig, pedig az elődök által kivívott tekintély is megkövetelte, hogy méltó elhelyezést kapjanak a szakág sportolói. A teljesség igénye nélkül idézném fel azokat, akik sokat tettek azért, hogy sportsikereik mellett Oroszlány hírnevét is öregbítsék. Tóth László 1973-tól 30 éven keresztül volt elkötelezett trénere és meghatározó alakja a helyi ökölvívásnak, akinek kezei közül olyan hírességek kerültek ki, mint fia, a többszörös magyar bajnoki helyezett Tóth László, Bakos János, az ötszörös magyar bajnok, vagy Molnár Tibor, Oláh Miklós és Danyi József. Mindenképpen meg kell említenem a tragikus sorsú Somodi Ferencet, aki 1979-ben ezüstéremmel, míg 1985-ben aranyéremmel léphetett ki a ringből az Európa-bajnokságon. Méltán vagyunk büszkék az oroszlányi születésű, nagyváltósúlyban sikert sikerre halmozó Kovács „Vipera” Attilára, és nem utolsó sorban napjaink ifjú tehetségére, Rácz Krisztoferre a tavalyi anapai serdülő Európa-bajnokság ezüstérmesére. Ideje volt tehát, hogy megfelelő felkészülési körülményeket biztosítsunk a jelen tehetségeinek, akik felkészítését az egykori Tóth tanítvány, Danyi József irányítja" – fogalmazott a városvezető.
Oroszlány képviselő-testületének tavaly októberi ülésére készült az az előterjesztés, amely zöld utat adott a beruházáshoz. Az edzőterem kialakításával egy hosszú, évek óta húzódó probléma oldódik meg, hiszen a város ökölvívói – helyiség hiányában – eddig Tatabányára jártak tréningezni.
Az OKÖ Zrt-től bérelt 120 négyzetméteres, Táncsics úti terem közel 6,5 millió forint önkormányzati támogatásból készült el. A villamossági, gépészeti és belső szakipari munkálatokat a LÜN Kft. irányította Tassi József és Nagy Csaba vezetésével. Vizesblokk és öltöző került kialakításra. A két másfél méter hosszúságú és kettő 80 cm hosszúságú öltözői pad elkésztéséhez Molnár István javaslatára a LÜN kft. igénybe vette a városban működő szakiskola tanulóit is. A keret meghegesztését, a pad összeszerelését, festését, a lécek rögzítését a tanulók végezték el.
A bokszolók nagy örömére, sikerült megvásárolni 2,3 millió forintért egy 6x6 méteres, nemzetközi versenyekre is alkalmas mobil küzdőteret, melyből Magyarországon összesen tizenkét darab található. A fejlesztés eredményét igazolja, hogy az eddigi 8-10 gyerek helyett már 20-25 ifjú bunyós látogatja a Danyi József által vezetett edzéseket.

1 csatolt kép mobil ring
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.