Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2017. március 15., szerda 20:20

Tiszteljük egymás véleményét, szabadságát
Az emlékparkban tartotta az ünnepséget a Nosztalgia nyugdíjas klub. A megemlékezésen részt vettek a bányász hagyományápolók és a Csingervölgyért egyesület tagjai is. Szimeiszter Imréné klubvezető köszöntőjében elmondta, fontos, hogy az utókor tanuljon elődei helytállásából, hazaszeretetéből. Gerencsér Hilda önkormányzati képviselő ünnepi köszöntőjében történelmi áttekintést adott, majd kijelentette, hogy sorsfordító történelmi nap volt 1848 március 15-e, egy több évtizedes reformküzdelem befejezése. A küzdelemben alakult ki a haladást igénylő, majd kikényszerítő ellenzék tábora, amely tagjai létrehozták az új polgári társadalmat. Az ellenzéki csoportok, pártok sokféle elképzelést, szándékot képviseltek, abban viszont mindannyian egyetértettek, hogy a cél a haza és a haladás. Küzdöttek egy új, törvényes rend kialakításáért, majd annak a megvédéséért. A népben, nemzetben gondolkodó nemesek, mint Széchenyi és Kossuth, akik időnként egymással is keményen vitáztak, készítették elő ezt a napot. Petőfi Sándor a Nemzeti dalban fogalmazta meg a nemzet sorsának nagy kérdéseit. A szervezkedésben részt vevő fiatalok megfogalmazták a  12 pontot. Batthyányi Lajos az első felelős minisztérium élén szervezte a törvénykezés munkáját. Az áprilisi törvények alapjaiban változtatták meg az országot, a jobbágyfelszabadítással a rendi társadalom szűnt meg, a felelős minisztérium létrehozása a nemzet önállósága felé nyitott utat. A győzelmeket, hullámhegyeket mindig hullámvölgyek követik. Az objektív nehézségek mellett a belső széthúzás is gyengítette a harcot. A hadvezetés tagjainak ellentétei kiegészülve a politikusokkal folytatott vitákkal gyakran kapkodó és ellentmondó intézkedésekhez vezettek. Az ellenség elérkezettnek látta az időt a támadásra. Az olmützi nyilatkoztban megfosztotta Magyarországot az önállóságától. Ekkor meg tudtunk válaszolni a tavaszi hadjárat győzelmeivel, a függetlenségi nyilatkozattal, a trónfosztással. Az ellentétekkel küzdő magyarság az oroszok hadba lépésével egyre reménytelenebb helyzetbe került. A szabadságharc elbukott, eszméi azonban máig élnek. Rabok legyünk, vagy szabadok? tette fel a kérdést Petőfi Sándor. Akkor vagyunk szabadok és válunk méltóvá az 1848-as hősökhöz, ha mi is vállaljuk a véleményünket, szolidárisak leszünk az elesettekkel és tiszteljük mások emberi méltóságát, szabadságát.A megemlékezésen Tóth Sándor és Szimeiszter Imre verset mondott.A hősök emlékművét Ajka város önkormányzata nevében Utassy István és Gerencsér Hilda képviselő koszorúzta meg. Elhelyezte a megemlékezés koszorúját a Fidesz-KDNP nevében Ékes József, a Nosztalgia nyugdíjas klub képviseletében Mayer Ferenc, a Bódéért Hagyományőrző egyesület nevében Horváth Károly, a Csingervölgyért Egyesület nevében Geier Károlyné és Tóth Piroska.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.