Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 18. csütörtök
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2017. március 17., péntek 23:07

Ingyenes jogsegély a jogpontokon
Jogpontok néven integrált és ingyenes jogi szolgáltatás jött létre európai uniós támogatással, ami a munka világában nyújt támogatást elsősorban a munkavállalóknak, vállalkozóknak, az álláskeresőknek, a pályakezdő fiataloknak és az ötven év felettieknek – tájékoztatott Németh László, az Ajkai Ipartestület és az IPOSZ elnöke.A projekt 2016. július 1-től működik országosan. Előzménye a Jogpont és a Jogpont Plusz szolgáltatás volt, amit a közelmúltban ismét meghirdettek, hogy rendezettebbé tegyék a munkaügyi kapcsolatokat Magyarország szerte. A pályázatot négy munkaadó érdek-képviselet és két szakszervezeti szövetség nyerte meg partnerségben. Az együttműködésen alapuló országos szolgáltatás célja, hogy regionálisan, így a Közép-Dunántúl egészén is ingyenes és anonim jogsegélyszolgálat jöhessen létre, ahol a munkaerő-piaci szereplők, tehát a munkavállalók és a vállalkozók is kaphatnak tanácsokat, vagy szakszerű jogi segítséget, ha szükségük van rá.– A korábbi szolgáltatásokhoz hasonlóan ez a tanácsadás is ingyenes. Javaslatokat és válaszokat kaphatnak a hozzánk fordulók, legyen szó egy vállalkozás elindításáról, cég működése közben felmerülő vitákról, vagy akár a magánszemélyek munkaszerződéséről, szabadságolásáról. A feltett kérdésekre minden esetben gyakorlott jogászok adnak megoldási javaslatot az adójog, a munkajog, a társadalombiztosítási jog, illetve a társasági- és cégjog területén – fogalmazta meg a legfontosabbakat Németh László.Az Ajkai Ipartestület elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy munkaügyekkel kapcsolatban a Közép-Dunántúli régióban, a Magyar Iparszövetség gondozásában összesen huszonkét helyszínen várják a tájékoztatást vagy segítséget igénylő munkaerő-piaci szereplőket, köztük már Ajkán is.  Az ingyenes jogsegély igénybe vehető személyesen az Ajkai Ipartestület irodájában (Vörösmarty utca 6.), ingyenes zöldszámon (06/80-77-88-00), valamint online és e-mailes formában is a projekt honlapján (www.jogpontok.hu) keresztül.– Chat-es és telefonos megkeresés esetén azonnali választ kaphatnak az ügyfelek az adott időpontokban, csakúgy mint a személyes találkozók alkalmával. Az e-mailben feltett kérdésekre két napon belül válaszolnak a szolgáltatás jogászai. Ügyfélfogadást minden hónap 1-4. hétfőjén 16.45-től 19-ig és minden hónap 1-3. szerdáján 13-16 óráig tartanak az irodákban a segítők – tudtuk meg az elnöktől.Németh László szerint a szolgáltatás nemcsak tanácsadásra nyújt lehetőséget, hanem alternatív vitarendezésre is, amire egyre nagyobb szükség van a nagy vállalatoknál és a közszférában a felmerülő kollektív munkaügyi vitás helyzetek miatt. A jogi szolgáltatás honlapján irattármintát is találnak a munkaerő-piaci szereplők, ahonnan a hatályos jogszabályoknak megfelelő dokumentumokat le is tudják tölteni szükség esetén.Az IPOSZ elnökének tapasztalatai alapján korábban nagy volt a kereslet az ingyenes jogi segítségnyújtásra, bízik benne, hogy a 2019. június 30-ig működő projektben is sokak számára tudnak majd segítséget nyújtani.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.