Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 28. csütörtök
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2017. március 21., kedd 15:51

Szárnyalnak a tehetségek Ajkán, sikeres a Hanghullám országos tehetségkutató
A Hanghullám tehetségkutató a MésA Rendezvényszervező Iroda és az Euromédia Hangstúdió és Kiadó szervezésében jött létre nem titkoltan azzal a céllal, hogy Ajka lehessen a tehetséggondozás bölcsője hazánkban. A program által pedig elindulhasson azoknak az énekeseknek és csapatoknak a felkarolása és útjuk egyengetése, akik jó hanggal vagy hangszertudással bírnak, de nem jut lehetőségük arra, hogy megmutassák tudásukat.
Elrajtolt a II. Hanghullám országos tehetségkutató verseny Ajkán. Az első két elődöntőben nagy áll leesésekben, sok izgalomban és igazi lúdbőrözésben volt része azoknak, akik ellátogattak a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központba, vagy online (a www.facebook.com/ajkaiszo oldalán) követték nyomon az eseményeket.
Az első elődöntőben az énekesek, a másodikban pedig az együttesek néhány szóló előadóval kiegészülve mérettették meg magukat. Mindkét alkalommal zúzott a rock, megmutatta érzékeny lelkületét a világzene és szöget ütött a közönség fülében az átdolgozások dallamos sora is. Izgalmas hangzás, parti hangulat és lehengerlő ének/zenetudás jellemezte az előadók többségét.
A színvonalas programsorozat első két elődöntője egész délután, lényegében egy-egy műszakon át szórakoztatta a jelenlévőket. Csupán fél házig telt a színházterem, sokan ugyanis „csak” a legnagyobb kereskedelmi tehetségkutató műsor kisöccseként aposztrofálták az ajkai helyszínű, de országos versenyt. Pedig sokkal több volt ez holmi bájos „kistesó” stílusnál. A szervezők profi fénytechnikával és jól felépített, mégis természetesnek ható felkonfokkal készültek, hogy ezzel is megtiszteljék a fellépőket. Az előtérben szelfi-fal és büfé üzemelt, az érkezőket pedig kedves hostessek terelték a megfelelő irányba.
A rendezvénysorozatot Schwartz Béla polgármester nyitotta meg. Hosszan nem beszélt, de a legfontosabbat így is elárulta, miszerint a győztes 300.000 forinttal gazdagodik Ajka Város Önkormányzatának felajánlásából. A polgármester szavait követően a támogatók kerültek egy rövid időre a rivaldafénybe. A pergő filmkockákon szinte az összes helyi cég felsorakozott, de kisvállalkozásokból sem volt hiány a bemutatott videóban, ami után végre indulhatott a show.
A Hanghullám első elődöntőjében 45 versenyző csillogtatta meg ének tudását, a tíz éves gyermekektől egészen a hatvannyolc éves nyugdíjasig, sorozatban ámulásra késztetve a publikumot, akik képzeletben a frenetikus és a borzasztó közötti szinte végtelen skálán igyekeztek belőni a hallott produkciókat.
A második elődöntőben a műsorvezetők (Rejtőné Csizmadia Márta és Csordásné Rejtő Anett) már kicsit lazábbra vették a figurát, mert hát a rock and roll alapjegye a szabadság, ezt szem előtt tartva kalauzolták a közönséget végig a zenefolyamon, amibe néha a technika ördöge is belekontárkodott, kibabrálva a zsűri mikrofonjaival és egy két kontroll-ládával. A ki-kimaradó hangok és a részletekben megbújó összeesküvések azonban nem zavarták az előadók többségét (egy két kivétellel), örömmel adtak mini koncertet a teljesen belelkesült, néha már önkívületi állapotban sikítozó nézőknek.
A verseny második elődöntőjének szünetében a jó helyre ülők belépőt nyertek a középdöntőre. A műsorvezetők karkötőket és nyakpántokat is szórtak a színpadról a jelenlévők legnagyobb örömére.A versenyprodukciók után a zsűri tanácskozni vonult, hogy eldöntsék ki juthat tovább az erős mezőnyből. A kiesettek ajándékcsomagot kaptak, a továbbjutókkal közös fotó készült. Legközelebb április 2-án találkozhat a közönség a tehetségekkel a középdöntőben, ahol ismét megmutathatják a bennük rejlő hanghullámot.
Továbbjutók: Majercsik Lili (Budapest), Bolla László (Zalaszántó), Hidasi Réka (Ajka), Taylor Sol Nadia Alina (Budapest), Zab Johanna (Balatonalmádi), Sebestyén Ivett (Szentantalfa), Hirschl Laura (Herend), Gráncsa Ferenc (Székelykeresztúr), Gubicza Roland (Pápasalamon), Oláh Brigitta (Ózd), Arany Tímea (Veszprém), Ignácz Péter (Pécs), Tóth Tünde (Gecse), Fogl Noémi (Szombathely), Solymosi Péter (Sáska), Oláh Szandra (Nógrádszakál), Faluvégi Fanni (Budapest), Víg Orsolya (Heves), Kutasi Lili (Budapest), Kollár Szilvia (Budapest), Decsi Richárd (Csurgó), Mihálydeák Annamária (Székelykeresztúr), Schvéder Levente (Herend), Sinka Tünde (Gyál), Dávid Eszter (Devecser), Hangadók (Ajka), Vesztergom Péter (Szombathely), Tulok Mátyás (Budapest), BadisOn (Tapolca), Ajka Rock Band (Ajka), Rajbizli zenekar (Ajka), Iván Anna&Szűcs Tamás (Sümeg-Ajka), Mörpava (Budapest)
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.