|
|
HAJDÚNÁNÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA |
2017. május 29., hétfő 11:18 |
Pásztorünnep |
|
Idén
április 29-én, szombaton került megrendezésre a Kihajtási ünnepség és
Pásztorétel főzőverseny a Kendereskertben a Nánás Pro Cultura
szervezésében. A hagyományőrző program egész napra kínált látnivalót és
szórakozási lehetőséget kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Régi-régi pásztorhagyomány felélesztését
tűzte ki célul néhány éve Hajdúnánás, amikor tavasz kezdetén, Szent
György nap tájékán, a nagyjószág – szarvasmarha, ló – kiverésének, legelőre való kihajtásának alkalmából kihajtási ünnepséget szervez.
A néphagyomány ugyanis e naptól számítja a tavasz kezdetét, úgy mondták a régiek, ettől kezdve a füvet „már kalapáccsal se lehet visszaverni a fődbe”.
Pásztor eleink nemcsak, hogy e napon, vagy környékén hajtották ki az
állatokat a legelőre, de azok egészségét, szaporaságát, tejhozamát
hiedelmekkel és szokásokkal is igyekeztek biztosítani. Gonoszelhárító,
termékenységvarázsló szándékkal a marhákat láncon, fejszén, ekevason,
tojáson, a gazdasszony kötényén hajtották át. Nagy jelentőséget
tulajdonítottak annak a vesszőnek, zöld ágnak is, amellyel az állatokat
először hajtották ki a legelőre. Az ólajtóba keresztbe fektetett gallyon
át hajtották ki az állatokat, hogy a boszorkány meg ne rontsa őket. A
legelőre menet pedig ezzel a gallyal ütögették, hogy sok tejet adjanak.
Mindemellett pásztortüzet is gyújtottak és ennek füstjén is áthajtották a
jószágot, egyrészt a rontás elleni védekezésül, de volt ennek konkrét
célja is; az így összefüstölt sok idegen jószágnak egyforma szaga lett,
így azonnal összeszokott. A pásztor, a számadó felelősséggel tartozik a
rábízott állatokért, ezért a gazdával közösen megszámolt jószágok számát
fába rótták, a rovásfa egyik fele a pásztornál, másik a gazdánál
maradt.
Ezekkel a szokásokkal szembesülhettek
mindazok, akik kilátogattak április 29-én a Kendereskertbe, és részesei
voltak a Kihajtási ünnepségnek és az 5. Pásztorétel főzőversenynek.
Mint Szólláth Tibor polgármester úr
fogalmazott már jó ideje azon munkálkodnak, hogy az egykori
pásztoréletet – és nemcsak az ünnepi, szórakoztató részét – hanem a
kemény mindennapjait is visszatanítsák, visszaültessék a 21. századi
körülmények közé. Kicsike még ez a csemete, de sokan bábáskodnak
körülötte, hogy szép, erős fává nőjön, hogy legyen egy hely, ahol a
felnövekvő hajdú utódok még megtekinthetik, láthatják, élőben
megtapasztalhatják az ősi pásztorélet egy darabkáját.
Ezt a célt szolgálják a kapcsolódó
programok is, amelyek közül a legkiemelkedőbb volt a Pásztorétel
főzőverseny, amelyen idén is sok vállalkozó kedvű atya próbálta ki
apjától, nagyapjától, netán ismerőstől szerzett tudományát. Mint a
szakács olimpikon Gajdán Antal, a zsűri elnök elmondta, nagyon sok finom
és a hagyományos húsos és húsnélküli étekkel találkoztak, ami azt
bizonyítja, hogy népünk őrzi a régi étkek készítésének receptjét.
Az idei ünnepségnek illusztris külföldi vendége is volt, nevezetesen Kosuge Junichi
úr, Japán magyarországi nagykövete. Nagykövet úr az éppen április
24–29-e között zajló Japán Napok záró rendezvényére érkezett a Heki
Taikai íjász világbajnokság megnyitójára, és ha már itt járt,
megismerkedett a mi vidékünk e sajátos néphagyományával is. Mint mondta
nagyon tetszett neki minden, és örömének adott hangot, hogy Hajdúnánás
menynyire jó, élő kulturális kapcsolatokat ápol Toyama tartománnyal.
A nagykövet úr - középen - pásztorviseletben.
Az egész napos program egyik igen
érdekes és kedves színfoltja volt a gyerekek számára kiírt malacfogó
verseny, amit igen élveztek a kisebb-nagyobb lurkók. Mindemellett
számtalan népi játék várta az aprónépet. Már a nagyobbak, illetve a
felnőttek versenye volt a Legrátermettebb gulyás megmérettetés,
ahol –, mint a népmesékben – három próbatételnek kellett megfelelni a
jelentkezőknek: pányvadobó verseny, nyúlütés és a karikásostor
próbatétel. Nem mellesleg ezek a feladatok valaha a pásztorember
mindennapjainak része volt. A jószágot pányvával fogták ki gulyából, a
karikásostor a pásztor meghosszabbított karja volt, ha pedig némi
változatosságra vágyott, pásztorbotjával el-elütött egy-egy nyulat, és
este már finom nyúlpaprikás rotyogott a kondérban.
A folyamatos szórakoztatásról a
rendezvénysátor alatt fellépő nótások, néptáncosok gondoskodtak; szólt a
nóta, dobogtak a kiscsizmák, táncos cipellők.
A kihajtásra délután került sor, amely
előtt Nagy István földművelésügyi miniszteri biztos mondott köszöntőt,
kiemelve e nap fontosságát a pásztortársadalomban. A sok-sok hagyomány,
hiedelem mellett nem volt mellékes az a gazdasági szempont sem, hogy a
jószág mielőbb kikerüljön a legelőre, és ne egye a drága takarmányt –
emlékeztetett miniszteri biztos úr.
Ezt követően Buczkó József etnográfus, a
kihajtás szokásrendjéről mesélt a megjelent szépszámú közönségnek.
Mielőtt még elkövetkezett volna a jószágok kieresztésének pillanata,
előkerült a rovásfa, amelynek egyik felét a „gazda”, Szólláth Tibor
polgármester úr adott át a számadónak megválasztott Szemes Zoltánnak, a
másik fele pedig maradt a gazdánál. Ez volt az az ősi „számadókönyv”,
amelybe kiveréskor felrótták a jószágok számát, majd „szoruláskor” ismét
összepászították, amikor kiderült egyezik-e a létszám. Erre utal a
pusztai pásztorrendet idéző ismert szólásunk, mely szerint: „Tavasszal a kihajtáskor minden bandzsi lehet pásztor. De majd ősszel, szoruláskor: az a pásztor, aki számol!”
Ezután kieresztették az aklokból a
jószágokat, elsőként a „kormos szeműeket”, azaz a szürkemarhákat,
bivalyokat, majd a magyar-tarkák lódultak neki a szabad életnek, ami
majd ősszel, Szent Mihály nap környékén fejeződik be, a behajtással,
azaz a szorulással. A program késő délután a pásztortűz meggyújtásával és pásztornóták közös éneklésével zárult.
(erzsé)
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Belügyminisztérium
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
|
|
|
|
|
|
|
|
|