Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 20. szombat
Hírek témák szerint

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2018. március 18., vasárnap 14:50

A lévai magyarok is emlékeztek
A felvidéki Léva városában is méltóan emlékeztek meg az 1848-1849-es magyar szabadságharc 170. évfordulójáról. Az ünnepi beszédre Nagy Csabát, a Rákóczi Szövetség oroszlányi elnökét kérte fel a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség (CSEMADOK) ottani elnöksége.

A program a lévai temetőben lévő emlékhelyen vette kezdetét, majd este a történelmi vár tövében lévő, ma már közművelődési feladatokat ellátó zsinagógában folytatódott.
A zsúfolásig megtelt teremben Török Alfréd, a CSEMADOK települési elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Ezt követően Nagy Csaba lépett a mikrofonhoz, aki Petőfi Sándor naplójának, 1848. március 15-én írott soraival kezdte visszatekintését: „Ha tudnám, hogy a hazának nem lesz rám szüksége, szívembe mártanám kardomat, s úgy írnám le haldokolva, véremmel e szavakat, hogy itt álljanak a piros betűk, mint a szabadság hajnalsugarai. Ma született a magyar szabadság!”
A szónok felidézte 1848-1849. kiemelkedő történelmi pillanatait, és arra figyelmeztetett, hogy a szabadságharc örökségének oltalmazása és ápolása minden új nemzedék becsületbeli kötelessége.
- Ha már semmink sincs, akkor is tudunk két dolgot adni a hazának: hitet és megértést.
Hinnünk kell abban, hogy ha ezer helyről vágnak, aláznak, kitaszítva és kigúnyolva, akkor is mennünk kell tovább a megkezdett úton, mert nincsen másik utunk. A forradalmi gondolatok erkölcsileg győztek, hisz mindaz, amiért kirobbant, ma már mind a miénk. Győztek minden megemlékezésben, a hősök megidézésében, minden elmondott imában, minden hétköznapon és ünnepen, csakúgy, mint ma itt, a lévai zsinagógában történő tiszteletadáson – fogalmazott Nagy Csaba.
Az ünnepi műsorban felléptek többek között a magyar tannyelvű alapiskola és gimnázium diákjai, Kovács Barnabás, a Juhász Gyula Irodalmi Színpad tagja, Mészáros Lajos és Ménkü Milán citerakettőse és Korpás Éva népdalénekes, akit Madarász András kísért a különböző hangszereken.

 


 

2018. 03. 16.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.