Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

BUDAPEST FŐVÁROS IV. kerület - Újpest Önkormányzata
2018. április 25., szerda 15:47

ÚJPESTEN MEGKEZDŐDIK A SZIGETI JÓZSEF SÉTÁNY FELÚJÍTÁSA
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata 2017-ben 50 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a „Szigeti József sétány funkcióbővítő megújítása.” című projekt megvalósítására. A sétány első szakaszának rekonstrukciója során olyan lakótelepi közterületek újulnak, meg amelyek építésük óta, több mint 30 éve változatlanok. A megvalósítás érdekekében Újpest Önkormányzata közel 70 millió forint saját forrással egészíti ki a támogatási összeget. A projekt Budapest Főváros támogatásával valósul meg.
Újpest Önkormányzata 2011-ben hozta létre az Újpesti Párbeszédet, melyen keresztül szervezett módon, több fórumon (személyes, postai, elektronikus) biztosít lehetőséget a kerületi lakosok és civilek számára igényeik, javaslataik megfogalmazására a kerületet érintő kérdésekben. 2011 óta az Újpesti Párbeszéd mellett egyéb fórumokon és önkormányzati képviselőkön keresztül a lakosság több alkalommal is jelezte, hogy szükségessé vált a Szigeti József sétány megújítása, mivel ezen a területen a lakótelep épülése óta nem történt fejlesztés.
Jelen fejlesztési projekt célja kettős. Egyrészt a gépjárműforgalom újratervezésével egy inkább gyalogosprioritású sétány kerül kialakításra, másrészt a belső kert egyedi karakterét megőrizve annak közösségi használhatósága javul. Új berendezések és lámpatestek elhelyezésével díszes, ugyanakkor fenntartásbarát növényszelekciójával példaértékű lehet más kerületi közösségi kertek, udvarok kialakításánál, rekonstrukciójánál.
Újpest Önkormányzata a lakossági igények figyelembe vételével hosszú távú célként az autós forgalom és a gyalogos közlekedés közti egyensúlyt kívánja megteremteni. A felújítás után a Szigeti József sétány által érintett területen egy élhetőbb, természet közelibb, feltöltődésre alkalmas környezet alakul ki.
A fejlesztés keretében az alábbi tevékenységek valósulnak meg:
•    A sétány mentén és a belső kertben találkozópontok, padok, ülőhelyek kialakítása a rekreációs, pihenő funkció erősítése érdekében
•    Járdaburkolat színesítése kreatív foglalkoztató játékokkal
•    Lépcsős szerkezetű növénykert létrehozása, színes virágágyásokkal
•    Növénykiültetések, zöldfelület megújítása
•    Meglévő világítás megújítása, díszvilágítás telepítése
•    Automata öntözőrendszer kiépítése

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.