Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2018. július 10., kedd 09:38

Ha nyár, akkor zene!
Sokszínű zenei program várja a dallamok szerelmeseit idén is a művelődési központ Zenés Nyári Találkozások sorozatában, amit M.É.Z. Együttes koncertje nyitott júniusban.

Ezt két helyi fellépő folytatta: a Tigroszlán (képünkön) lemezbemutatója és legutóbb szombaton a Bányász Koncert Fesztivál Fúvószenekar fellépése. Az együttes egyébként az elmúlt héten nagy sikerrel szerepelt a Nemzetközi Fúvószenekari Fesztiválon, Balatonfüreden.

A továbbiakban 21-én vendégeskedik Oroszlányban a The Biebers, a 2012-ben alakult budapesti modern pop-rock zenekar, melynek két vezéralakja a Megasztárból ismert Puskás Peti és testvére, Puskás Ádám Dániel.

Augusztus 4-én igazi zenei csemegét ígér a M.I.E.Z. fellépése, amely az Illés együttes legendás formációjának megalakulása után 40 évvel, 2005-ben jött létre, és arra vállalkoztak, hogy a magyar rock- beat zene úttörő zenekarának szellemét és életművét életben tartsák a színpadon.

A Zenés Nyári Találkozások sorozatát augusztus 11-én a Tales of Evening koncertje zárja fülbemászó dallamokkal és szimfonikus betétekkel dúsítva a metált.

2018. 07. 08.


Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.