Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

BUDAKESZI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2018. szeptember 4., kedd 18:54

Ha szomjazol a jóra: LÉGY OTT Budakeszin! Nem csak sör lesz, több annál!
Buda környéki hagyományteremtés a hagyományokra építve

 

Az I. Budakörnyéki Sörfesztivált a Fő téri parkban tartják, szeptember 22-én, szombaton 10 órától a német-magyar partnerség jegyében.

 

Nem csak kóstolás – Közösséget építünk

 

A rendezvényt a 12 Buda környéki település összefogásából létrejött Budakörnyéki Önkormányzati Társulás szervezi. Biatorbágy, Budajenő, Budakeszi, Herceghalom, Nagykovácsi, Páty, Perbál, Remeteszőlős, Tök, Telki, Tinnye, és Pilisjászfalu részvételével. Fővédnök Ritter Imre, az Országgyűlés német nemzetiségi képviselője. A fesztivál kiemelt vendégei a német testvértelepülési delegációk.

 

Zenéből is a legjobb

 

Reggel a Budakeszi Városi Fúvószenekarral indul a nap. A nagyszínpadon este két népszerű zenekar is fellép: az Aurevoir. és a Budapest Bár. Az I. Budakörnyéki Sörfesztiválra a Farkas Róbert vezette nagyszerű Budapest Bár zenekar Behumi Dórival, Rutkai Borival, Keleti Andrással, Kollár-Klemencz Lászlóval és Szűcs Krisztiánnal érkezik.

 

51 féle minőségi sör vár

 

Olyan ismert- és kézműves sörkülönlegességek várják a látogatókat, mint például: a Sörpanoráma, avagy a Legendás Sörfőzde több féle hazai kézműves sörrel. Ott lesz a Holba cseh sör is, a Csíki Tiltott Sör, a Pécsi Sörfőzde, a Viharsarki Sernevelde, az Etyeki Sörmanufaktúra, és a Sümegi Sörfőzde. Jelen lesznek olyan ismert márkák is a Soproni sörgyár (Heineken) jóvoltából, mint a Gösser, az Edelweis, a Soproni óvatos duhaj, az IPA, vagy a Kriek meggysör, és még sok más kiváló sör.

 

Nevezz be a sörpingpong bajnokságra!

 

A világ egyik legnépszerűbb kocsmasportja már Magyarországon is hódít. A Magyar Sörpingpong Egyesület (MSE) elhozza ezt a nagyszerű játékot az I. Budakörnyéki Sörfesztiválra is. Bárki kipróbálhatja, ügyességi versenyek is lesznek.

 

Programok, korhatár nélkül

 

A gyerekeket Izolda népi játszóház és mini vidámpark is várja. Lesznek mini színházak, kézműves foglalkozások, és irodalmi kuckó. Zenepavilon is várja a nagyérdeműt, sok élő zenével.

 

Hagyományok nyomában - népzene, néptánc

 

Számos hagyományőrző csoport és társulat fellép a fesztiválon. Ott lesz a Biatorbágyi Füzes Néptáncegyüttes, a budajenői Ringlein Egyesület és Tánccsoport és a budakeszi Bojtár Népzenei Együttes is.

 

A Biatorbágyi Füzes Néptáncegyüttes 1986-ban alakult meg a német nemzetiségi hagyományok ápolására, 20 fővel. Az együttes szép sikereket ért el hazai nemzetiségi találkozókon, fesztiválokon, és számtalanszor szerepelt külföldön is.
 
A Ringlein Egyesület és Tánccsoport 1997. óta működik Budajenőn. Tagjai budajenői, telki és perbáli fiatalok. Csoportjuk szintén számos hazai és külföldi szereplést tudhat maga mögött.
A Budakeszi Bojtár Népzenei Egyesület zenekara, a Rojtos együttes autentikus magyar népzenét játszik erdélyi, a mai Magyarország területéről és a Felvidékről származó adatközlőktől. Az egyesület elsődleges célja, hogy Budakeszi ifjúságát megismertesse a hagyományos kultúra szépségeivel.

 

Nem csak folyékony kenyér lesz

 

Sok-sok finom falat várja a látogatókat, bajor ételkülönlegességek és az elmaradhatatlan töki pompos is ott lesz az étlapon!

 

A rendezvény kiemelt támogatója a ZIMBO Perbál Kft. További támogatók: Nemzeti Kulturális Alap, Tímár Vaskereskedelmi Kft, Gyertyaláng Kft., PPC Média Google AdWords ügynökség.

 

Mindenkit szeretettel várunk!

 


 

Részletek:




 

Kapcsolat:
Erkel Ferenc Művelődési Központ
Tel.: 0623/451-162
Email:
Budakeszi Polgármesteri Hivatal
Tel.: 0623/535-711
Email:

 

Sajtókapcsolat:
Sükösd Levente
Kommunikációs tanácsadó
Email:
mob: 06 20 376 2101

1 csatolt kép plakát
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.