Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

GYŐR-MOSON-SOPRON VÁRMEGYEI ÖNKORMÁNYZAT
2018. október 17., szerda 14:56

Januártól 200.000 forint állami támogatásra pályázhatnak a civil szervezetek
Egyszerűsített pályázati rendszer keretében 200.000 forint állami támogatásra pályázhatnak januártól azok a civil szervezetek, akik éves bevétele nem haladja meg az 5 millió forintot, valamint két évre visszamenőleg érvényes pénzügyi mérleggel rendelkeznek – mondta Szalay-Bobrovniczky Vince tegnap a Civil info – NEA 2019” címmel tartott országos tájékoztató rendezvényen, Győrben.

Az eseményen Németh Zoltán, a Győr-Moson-Sopron megyei közgyűlés elnöke nyitóbeszédében ráirányította a jelenlévők figyelmét a Sargentini-jelentés egyik téves állítására, mely szerint Magyarország a civil szférát megfélemlítésben tartja. Hangsúlyozta, a Megyei Önkormányzat fontos partnerként tekint a civilekre: kikéri véleményüket intézkedéseinek előkészítése során, segíti munkájukat és együttműködik velük.

Az elnök szerint elismeréssel tartozunk a civil szervezeteknek, akik önkéntes munkával fontos társadalmi célokat valósítanak meg, közösséget teremtenek az állampolgárok számára, az ő céljaikat valósítják meg együttes erővel. Hiánypótló szociális, karitatív, kulturális stb. tevékenységük révén Magyarország egyre élhetőbb ország lesz.

Borkai Zsolt, Győr polgármestere elmondta, a város több millió forintot szán évente a civil szervezetek támogatására. Hozzátette, büszke a város civil szervezeteire, akikkel különösen a jótékonyság, a sport, az egyházak és a művészet területén szoros az együttműködés.

Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős helyettes államtitkára előadásában kiemelte, a Nemzeti Együttműködési Alap 6 milliárd forinttal támogatja a civil szervezetek működésér évente, ezt a támogatást szeretnék a jövő évtől megnövelni.

Egyszerűsített pályázati rendszer keretében 200.000 forint állami támogatásra pályázhatnak azok a civil szervezetek, akiknek az éves bevétele nem haladja meg az 5 millió forintot, valamint két évre visszamenőleg érvényes pénzügyi mérleggel rendelkeznek. „Terveink szerint a támogatás a kisebb szervezetek számára nyújt majd jelentős mértékű támogatást”- tette hozzá Szalay-Bobrovniczky Vince, aki fő feladatának tekinti az álcivil szervezetek kiszűrését.

A pályázati konstrukciótól azt remélik, hogy megnő a pályázatot benyújtók száma, az eddigi 15 ezer éves szintű pályázat helyett jövőre 21-22 ezer pályázat beadására számítanak. Az államtitkárság felkészült a megnövekedett feladatok ellátására.

Fotó: Marcali Gábor


1 csatolt kép Szalay-Bobrovniczky Vince
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.