Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 18. csütörtök
Hírek témák szerint

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. január 9., szerda 11:12

Népszerűek a komlói lakástámogatások
Tizenhat család kapott összesen 12 millió forintot otthonteremtésre 2018-ban a komlói önkormányzattól. A támogatás legfontosabb feltétele, hogy az érintettek helyi óvodákba-iskolákba járassák a gyerekeiket.
Három éve indította el saját otthonteremtési programját a komlói önkormányzat azzal a céllal, hogy megkönnyítse a helyi vagy a városba költözni akaró fiatal családok első lakáshoz jutását. Az igénylők alapesetben félmillió forintot, ezen felül gyerekenként pedig további kétszázezret kaphatnak. Felerészben vissza nem térítendő támogatásként, felerészben pedig kamatmentes kölcsönként.
„A támogatás építkezésre és használt lakás vásárlására is igénybe vehető. Akár a családi otthonteremtési kedvezmény mellé, akár attól függetlenül is lehet igényelni. Főként az alacsonyabb jövedelmű, rászoruló családokat akarjuk segíteni, ezért az elbíráláskor az egy főre jutó jövedelmet vesszük figyelembe. Ennél is fontosabb azonban, hogy a támogatott családoknak vállalniuk kell, hogy gyerekeiket komlói óvodákba és iskolákba íratják be” – foglalta össze Polics József polgármester.
A tavalyi évben 14 család kapott CSOK-hoz kapcsolódó támogatást, további ketten pedig első lakás vásárlásához vették igénybe az 500-900 ezer forint közötti pénzügyi segítséget. Az érintett családokban élő 21 kisgyerek várhatóan évekig a városi oktatási intézményekben fog majd tanulni. 
Az otthonteremtési program idén is folytatódik: a költségvetés tervezésekor beépítik az ehhez szükséges forrást. Az anyagi támogatás mellett az új lakás építését tervezők ingyenes, közművesített építési telket is kaphatnak a várostól. A részletes igénylési feltételekről az önkormányzatnál lehet érdeklődni, valamint a honlapon tájékozódni.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.