Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 19. péntek
Hírek témák szerint

BÉKÉS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. január 16., szerda 10:28

Együtt a fiatalokkal, közös lépések a városi ifjúságért
Lezárult a városi diákönkormányzat felélénkítésére szervezett tréning sorozat. Kálmán Tibor alpolgármester elmondta, hogy a kezdeményezéssel az önkormányzat egy ténylegesen és észrevehetően működő városi diákönkormányzatot kíván elindítani. Egy EFOP-os pályázatnak köszönhetően lehetősége van az önkormányzatnak a helyi erőforrások feltérképezésére. A városi oktatási intézményekkel összefogva az iskolai diákönkormányzatok képviselőit hívták meg a közös munkára, ismerkedésre, tervezésre. A 4 alkalmas tréning célja az volt, hogy életre kelljen, majd működjön egy városi diákönkormányzat. Zárásként egy kis játékra is maradt idő. A résztvevők között tanulást segítő irodai eszközöket sorsoltak ki, a fődíj pedig egy táblagép volt.

 

Az alpolgármester elmondta, hogy a kezdeményezés tovább folytatódik. Tervek szerint még tavasszal sor fog kerülni egy rendhagyó találkozóra, ahol az előadók saját példájukon, tapasztalataikon keresztül vezetik végig a diákokat. Érdekesség lesz, hogy a felkért előadók maguk is diákpolgármesterként vagy diák-önkormányzati tagként vállaltak szerepet egykor és mára vezetői pozíciót töltenek be egy-egy település életében.

 
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.