Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2019. szeptember 22. vasárnap
Hírek témák szerint

VÁC VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. március 1., péntek 08:55

Váci diák a nemzetközi farsangi dudás fesztiválon
Dobos Levente képviseli a magyarokat a szlovákiai, Kisülésen (Malá Lehota) a 32. Nemzetközi Farsangi Dudás Fesztiválon március 1-3. között.

A duda mellett furulyán, hegedűn, tekerőlanton citerán és klarinéton is játszik a népzenész. Dobos Levente elmondta, azért is szereti az ezeket a hangszereket, amelyeket egykor pásztorok, falusi koldusok használtak, mert nagyobb szabadságot adnak, mint a klasszikus társai, főleg a duda, amelyen öt éve játszik.

- A dudáláskor levezethetem azt a nyomást ami bennem van, de ez a többi hangszeremre is igaz. Ki tudom jobban fejezni az érzelmeimet, mint hogy ha megszólalnék - tette hozzá a zenész.

A Váci Naszály Néptánc Együttes tagjaként a fellépéseken is felfigyelt rá a közönség. Az ifjú zenész jelenleg a Váci Karolina Katolikus Általános Iskola, Székesegyházi Kórusiskola és az AMI tanulója. Nemzetközi elismertségének köszönhető, hogy kiválasztották az idei fesztiválra. A dudások ünnepi találkozója nem csak a zenei képességek bemutatásáról szól, Levente például a fellépések mellett előadást is tart a kárpát-medencei duda típusokról.

- Megismerhetem más népek duda kultúráját, és találkozhatok azokkal a külföldi ismerőseimmel, akikkel szeptemberben barátságot kötöttem és azóta óta nem találkoztam. Nagyon várom már a rendezvényt – mondta Dobos Levente a kiutazása előtt.

A rendezvényen a koncertek, a kiállítások, a szakmai előadások mellett a dudás tanoncok, inasok, segédek és mesterek szakmai felvételét és vizsgáját is megtartják. Aki pedig Levente játékát szeretné megismerni, a mostani fesztivál mellett március 30-án a Fonó Budai zeneházban egy lemezbemutató koncerten is hallhatja, láthatja.

2 csatolt kép dudás fesztiváldudás fesztivál 2.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.