Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. március 29. péntek
Hírek témák szerint

AJKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2019. március 6., szerda 11:51

Eljárás indult a gépkocsivezető ellen
Egyedi azonosító jel meghamisítása miatt indult büntetőeljárás egy 20 éves kislődi férfi ellen.
Az eljárás adatai alapján egy 20 éves kislődi lakos 2019. február 18-án 7 óra körül Ajka és Ajkarendek között közlekedett személygépkocsijával. Haladása során elvesztette uralmát járműve felett, majd ráhajtott az autóval az úttest jobb oldalán található kerékpárútra, onnan az árokba csapódott és két fát kidöntött. A személygépkocsi vezetője és két utasa a baleset következtében könnyű sérüléseket szenvedtek.
A helyszínre érkező járőrök az intézkedés során észlelték, hogy a gépjármű első rendszámát a szélvédő mögé helyezték, majd megállapították azt is, hogy azt eredetileg egy másik, forgalomból kivont autóra adták ki. Az orvosi vizsgálatok után a járőrök a sofőrt előállították az Ajkai Rendőrkapitányságra, akit a nyomozók 2019. március 4-én egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki és ellene büntetőeljárás indítottak.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.