Önkormányzati sajtószolgálat
MTI - hírügynökség
2024. április 17. szerda
Hírek témák szerint

BUDAPEST FŐVÁROS VII. kerület - Erzsébetváros Önkormányzata
2019. március 14., csütörtök 10:37

Erzsébetváros Díszpolgára lett Presser Gábor
Március 13-án került sor az „Erzsébetváros Díszpolgára” kitüntetés átadására, melyet idén Presser Gábor Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas magyar előadóművész, zeneszerző érdemes művész vehetett át Vattamány Zsolttól, Erzsébetváros polgármesterétől.

Az Erzsébetváros Díszpolgára cím erkölcsi elismerés a közösség egy kiváló tagjának, amellyel Erzsébetváros tiszteletét és megbecsülését fejezi ki a cím viselője iránt, kiemelkedő munkásságának elismeréseként. Presser Gábor Erzsébetvárosban született 1948-ban, a Dob utca 46/b. szám alatt, a "Seress Rezső" házban, ahol is a két híres zenész élete keresztezte egymást. Négyévesen kezdett el zongorázni, Antal Imre zongoraművész is elismerte tehetségét és megjósolta, hogy nagy művész lesz belőle. A Kertész utcában végezte az általános iskolát, majd ezt követően zeneművészeti szakközépiskolába járt, mellette a Kapás utcai tánciskolában zongorázott. Tizenéves korában kezdett el foglalkozni a zeneszerzéssel is.

„Presser Gábor művész úr a magyar könnyűzene kiemelkedő és meghatározó alakja. Művein, dalain generációk nőttek fel. Ikonikus alakja példakép a felnövekvő generáció számára, a díszpolgári cím adományozásával példátlan életpályája előtt kívánunk tisztelegni.”- mondta el Vattamány Zsolt, a VII. kerület polgármestere.

A posztumusz díszpolgári címet 2019-ben Honthy Hanna Kossuth-díjas színművésznő, operettprimadonna, a „Pro Urbe Erzsébetváros” díjakat Szirtes Tamás, Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas színházi rendező, színigazgató, Dr. Sándor Anna, a kerületi Spinoza színház igazgatónője és Gayer Ferenc zenész, a Budapest Ragtime Band vezetője kapták. A posztumusz Pro Urbe Erzsébetváros díjat a 2014 októberében elhunyt kiváló színházigazgatónak, Dobay Dezsőnek adományozta Erzsébetváros. Pogány Judit művésznőt pedig, értékteremtő művészeti tevékenysége és kimagasló alkotómunkája elismeréseként Pro Artis Erzsébetváros díjban részesítették.  Ezenkívül az „Erzsébetváros Sportjáért”, az „Erzsébetváros mestere”, az „Erzsébetváros Szent Flórián”, valamint a „Pro Artis Erzsébetváros” és az „Erzsébetváros Közbiztonságáért” díjak átadására is sor került.

1 csatolt kép kép
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


Önkormányzati érdekszövetségek hírei
Magyar Polgármesterek XII. Világtalálkozója
2018. június 28., csütörtök 12:56
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége    2018. június 29-30-án  Gödöllőn rendezi meg a
 Magya...
TÖOSZ állásfoglalás a 2018. évi központi költségvetésről
2017. május 26., péntek 09:27
A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) kibővített Elnöksége 2017. május 23-ai ül...
Országos önkormányzati szövetségek szolidaritási nyilatkozata
2016. június 8., szerda 19:13
Az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa (ÖNET) önkormányzati oldalát képviselő Elnökök T...
Belügyminisztérium hírei
Közlemény
2010. július 23., péntek 15:49
A belügyminiszter 2010. július 22-ei, a működésképtelen helyi önkormányzatok támogatásáról szóló ...
A megszűnt Önkormányzati Minisztérium archív hírei
Az önkormányzati rendszer átalakításáról, az önkormányzatokat ...
2010. június 28., hétfő 17:02
Az új kormány önkormányzatokat érintő elképzeléseiről esett szó az ETK Önkormányzati Klub legutób...
Kormányzati segítség a zempléni településeknek
2010. május 13., csütörtök 11:29
Dr. Pataki István, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára és dr. Hoffmann Imre, az Ország...
RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.